A jeruzsálemi latin királyok sírjai a Szent Sír-templomban

Szent Sír-templom, Jeruzsálem · szócikk

A Jeruzsálemi Királyság első uralkodóit – Godfrey de Bouillon-t és az őt követő királyokat – a jeruzsálemi Szent Sír-templomban temették el. A sírok a középkori zarándokok és a későbbi utazók leírásaiból ismertek; a mai templomban már nem láthatók.

A temetkezés helye

A jeruzsálemi Szent Sír-templom főbejárata mögött állt a Jeruzsálemi Királyság első nyolc uralkodójának síremléke, több mint hétszáz éven át. A királyság két megalapítója, Godfrey de Bouillon és testvére, I. Balduin a Golgota lábánál feküdt. II. Balduin és Fulk sírja szintén az Ádám-kápolnában volt, Godfrey és I. Balduin vonalában, tőlük délre vagy keletre. Négy további királyt a déli kereszthajó és a Chorus Dominorum találkozásánál temettek el, nagyjából a mai Katholikon déli falának vonalában (Re'em–Ingrand-Varenne–Berkovich 2022, 71*. o.). A templom bejáratánál való temetkezés a nyugati szokásoknak megfelelően külön megtiszteltetésnek számított: a sírokat minden látogató és zarándok látta, és elvárható volt, hogy imádkozzon az elhunytakért (uo.).

A nyolc uralkodó

IV. Balduint 1185-ben a Szent Sír-templomban, apja, Amalrik közelében temették el (Hamilton 2000, 210. o.). A halál időpontját Hamilton szerint 1185. május 16. előttre kell tenni (uo.), Runciman és Boas 1185 márciusára teszi (Runciman 1999, II. köt., 282. o.; Boas 2001, 33. o.). Hamilton szerint a király még nem töltötte be 24. életévét (210. o.), Runciman szerint 24 éves volt (282. o.).

Adrian Boas szerint az első nyolc király az Ádám-kápolnában, a Kálvária alatt és a kereszthajó szomszédos déli szárnyában nyugodott; a síremlékek túlélték az ajjúbida és a mameluk hódítást, és az 1808-as tűzvészig a helyükön maradtak (Boas 2001, 180. o.). Godfrey temetése az Ádám-kápolna előtt, a Kálvária alatt előzménnyé vált, amelyet 1187-ig minden későbbi királyi temetésnél követtek (Boas 2001, 32. o.). Boas szerint a királyokat és királynékat a „szentek között” (ad sanctos) temették, a két legszentebb keresztény temetkezési helyen: a Szent Sírnál és Szűz Mária sírjánál (Boas 2001, 180. o.). Boas egy korábbi kötete ugyanezt röviden összegzi: a jeruzsálemi királyok közül néhányat a Golgota alatt, a Szent Sír-templomban temettek el, Melisende sírja pedig a Josafát-völgyi Szűz Mária-templomban van (Boas 1999, 31. o.).

A síremlékek kinézete

A nyolc sír közül csak négynek ismerjük részletesen a megjelenését. A ferences Niccolò da Poggibonsi 1347-ben járt Jeruzsálemben; írása szerint Godfrey és I. Balduin síremléke azonos kialakítású volt, három láb magas márványoszlopokon állt (Niccolò da Poggibonsi 1945, 22–23.). Ezzel egyezik a legkorábbi fennmaradt rajz, Zuallart 1587-es metszete: két nyeregtetős síremlék, mindkettő négy zömök oszlopon (Balduiné sima, Godfrey-é csavart). Elzear Horn 1720-as évekbeli rajzain Godfrey nyeregtetőjét öt oszlop tartja (Horn 1902, 51.; uo. 85*–86*. o.). A szerzők szerint a két első király síremléke korabeli mércével mérve kivételes volt: VI. Lajos francia királyt (megh. 1137) például egyszerű, feliratos lap alá temették (uo. 86*. o.).

Zuallart 1587-es metszete a Kálváriáról és a királyi síremlékekről
Zuallart 1587-es metszete a Kálváriáról és a királyi síremlékekről; alul Godfrey és I. Balduin nyeregtetős, oszlopokon álló síremléke. Jean Zuallart: Il devotissimo viaggio di Gerusalemme, Róma, 1587, 159. o. (Re'em–Ingrand-Varenne–Berkovich 2022, 3. ábra nyomán.)

V. Balduin síremléke, mivel gyermeket temettek bele, nagyjából fele olyan hosszú volt, mint Godfrey-é és I. Balduiné. A márványsír kivételesen gazdag díszítést kapott: összefüzött oszlopokat, levélmotívumokat, madarakat, angyalokat és egy Krisztus-fejet; stílusa a „Templomhegy-műhely” körébe tartozik (Jacoby 1979; Folda 1995, 467–469.; uo. 87*. o.). Az Oxford-kötetben Jaroslav Folda szerint a templomos műhely szobrászai V. Balduin síremlékét 1186–1187-ben készítették, ez volt a királyi sírok közül a legdíszesebb (Folda, Oxford Illustrated History, 150. o.); ugyanő Melisende saját síremlékét a Josafát-völgyben, a Szűz Mária sírjának bejáratánál említi (145. o.). A negyedik ismert síremlék az Ádám-kápolna déli falánál állt, feltehetően II. Balduiné vagy Fulké volt: kb. 180 cm hosszú ládasír, geometrikus márványpanellel. A panel egy töredékét 1937-ben, a Kálvária újrabúrkolásakor megtalálták (Bagatti 1939, 131.; uo. 87*. o.). Boas szerint a többi királysír ehhez képest egyszerű volt: téglalap alakú márványtömbökre kis oszlopok támasztottak egy nagy, nyeregtető alakú követ, a felirat a tetejére, a keresztek a végére kerültek (Boas 2001, 180–181. o.). Hamilton szerint V. Balduin síremlékét feltehetően anyja, Sibylla állíttatta (Hamilton 2000, 216. o.).

Elzear Horn rajzai a királysírokról
Elzear Horn ferences szerzetes 1720-as évekbeli rajzai a királysírokról. Felső sor: Godfrey de Bouillon és I. Balduin nyeregtetős, oszlopokon álló síremléke a feliratokkal; alul balra V. Balduin díszített ládasírja; alul jobbra a negyedik ismert síremlék (II. Balduiné vagy Fulké) geometrikus márványpanellel. Elzear Horn: Iconographiae locorum et monumentorum veterum Terrae Sanctae, szerk. G. Golubovich, Róma, 1902, 50–56. o. (Re'em–Ingrand-Varenne–Berkovich 2022, 5. ábra B–D nyomán.)

A feliratok

Három uralkodó – Godfrey, I. Balduin és V. Balduin – sírfeliratainak szövege maradt fenn; Godfrey-ről és I. Balduinról összesen hat különböző szövegváltozat ismert, és ezek nem mind eredeti sírfeliratok (Re'em–Ingrand-Varenne–Berkovich 2022, 87*–88*. o.). A paleográfiai elemzés Francesco Quaresmio 1639-es átírására támaszkodik, aki a betűk alakját és kötéseit is pontosan másolta (uo. 88*. o.).

V. Balduin sírfelirata négy rímes hexameter: „+ Septim(us) in tumulo puer isto rex tumulat(us) / Est Baldewini(us) regum de sanguine nat(us) / Quem tulit e mundo sors prime conditionis / Ut p(ar)adysiace loca possideat regionis.” Ebben a sírban nyugszik a hetedik király, a gyermek Balduin, aki királyi vérből született; a világból a közös sors ragadta el, hogy a paradicsomi vidék helyeit birtokolja. A szerzők szerint a vers és a betűalakok a 12. századra utalnak, a felirat röviddel a király halála után készült (uo. 88*–89*. o.).

I. Balduin feliratot először a német zarándok Theodoric jegyezte fel 1169-ben; szövege megegyezik Quaresmióéval: „Rex Baldewinus Judas alter Machabeus / Spes patrie, vigor eccl(es)ie, virt(us) ut(r)iusq(ue), / Quem formidabant, cui dona tributa fereba(n)t / Cedar et Egypt(us), Dan ac homicida Damascus. / Proh dolor, in modico clauditur hoc tumulo.” Balduin király, a második Júdás Makkabeus, a haza reménye, az Egyház ereje, rettegtek tőle, Kedár és Egyiptom, Dán és a gyilkos Damaszkusz ajándékot hozott neki; jaj, szűk sírban zárják el. A szerzők ezt tartják az eredeti sírfeliratnak (uo. 89*–90*. o.).

Godfrey esetében két szöveg is szóba jöhet. A hosszabb, verses változat és a rövid prózai felirat közül az utóbbi később számos útleírásban megjelenik: „Hic jacet inclitus dux Godefridus de Bullon, qui totam istam terram aquisivit cultui chr(ist)iano. Cuj(us) anima regnet cum Chr(ist)o. Amen.” Itt nyugszik a híres Godfrey de Bouillon herceg, aki ezt az egész földet megszerezte a keresztény hitnek; lelke uralkodjék Krisztussal. Ámen. Ezt a változatot Antonius de Reboldis 1327-ben jegyezte fel először. A verses változat a 12. század közepéről származó forrásokban (Descriptio locorum, Annalista Saxo, Albert of Aachen egyik kézirata) is olvasható. A szerzők szerint nem dönthető el biztosan, hogy melyik az eredeti; mindkettő 12. századi (uo. 90*–94*. o., 96*. o.).

A sírok sorsa 1187-től 1808-ig

Szaladin 1187 októberében elfoglalta Jeruzsálemet. Imád ad-Dín al-Isfahání szerint a Szent Sír-templomot nem rombolták le (Imád ad-Dín 2004, 82.; uo. 75*. o.). A latin források a királysírokat 1229-ben is eredeti helyükön írják le (Wilbrand of Oldenburg 2012, 134.; uo. 75*. o.).

A sírokat 1244 nyarán érte a legnagyobb fenyegetés: a horezmi török csapatok a város ostroma után betörtek a keresztény negyedbe. A Rothelin-folytatás szerint „a királyok sírjait lerombolták, és a királyok csontjait szétszórták” (Rothelin 1999, 64.). Hasonlót ír Ibn Wāṣil és Ibn al-Furāt is: a horezmiek feltörték a keresztények és a frank királyok sírjait, és elégették a csontokat (uo. 75*–76*. o.). Mégis, az 1258–1263 körül készült francia zarándokkalauz már ismét a „királyok kősírját” említi, és a templomban 1327-től részletesen leírják a királysírokat és feliratukat (uo. 76*., 85*. o.).

A kutatók három magyarázatot különböztetnek meg: a sírokat 1244-ben teljesen elpusztították, és később felépítették (Folda 1995, 39.); a síremlékeket nem rongálták meg, de a sírokat felnyitották (Dunkel 1906; Mayer 2021); vagy a beszámolók eltúlozzák az eseményeket, s a sírok 1808-ig a helyükön maradtak (uo. 82*. o.). A szerzők az utóbbit tartják a legvalószínűbbnek: a templom közelében levő keresztes kori sírok például egészen a modern korig lezárva maradtak, a királysírok pedig a keresztes uralom vége után aligha lettek volna újraépíthetők (uo. 83*–86*. o.).

A késő középkorban a síremlékek állapota romlott. Johann Nepomuk Sepp szerint 1583-ban Godfrey és I. Balduin feliratát kikaparták. Giovanni Mariti 1784-ben azt írta, hogy a görögök és a latinok közötti harcok és a muszlim kincskeresők okozta további károk miatt a déli kereszthajó négy sírja olyan szomorú állapotba került, hogy kételkedett, van-e még bennük hamu; Godfrey és I. Balduin sírja viszont jól megőrződött, márványa sárgás árnyalatot öltött (uo. 76*–77*. o.). Chateaubriand és Ulrich Jasper Seetzen 1806-ban látogatott Jeruzsálembe, és valószínűleg ők írtak le utoljára a síremlékeket a helyükön; mindketten csak a két első uralkodó Ádám-kápolnabeli sírját említik (uo. 78*. o.).

Az 1808-as tűzvész és következményei

Az 1808. október 12-i tűz az örmény kápolnánál, a Rotunda emeleti karzatán keletkezett, és a templom nagy részét súlyosan megrongálta; több mennyezet is leomlott. Az oszmán hatóságok a helyreállítást a görög ortodox közösségre bízták. Mire a munkák elkészültek, a latinok azt találták, hogy Godfrey és utódai síremléke eltűnt a templomból. A történtek pontos sorrendje nem állapítható meg; azt sem tudni, elérte-e a tűz az Ádám-kápolnát (Re'em–Ingrand-Varenne–Berkovich 2022, 78*. o.).

A források két csoportra oszlanak. A latin szerzők szerint a görögök a tűz leple alatt, tudatosan pusztították el a síremlékeket, sőt a sírokat is. Francesco Cassini szerint a görögök „a Godfrey és a többi latin király sírjába is belemerészkedtek”, a feliratot és a márványsírt lerombolták, a hamvakat pedig szétszórták (Cassini 1857, 295–304.; uo. 79*. o.). Jacques Mislin szerint a tűz maga megkímélte a sírokat, a görögök féltékenysége volt a pusztítóbb (uo. 79*–80*. o.); Melchior de Vogüé szintén a görögöket vádolja (Vogüé 1860, 195.; uo. 80*. o.).

A ciprusi Neophytos görög szemtanú szerint a latin temetkezések a Krisztus sírja közelében szabálytalanok voltak, a síremlékek pedig „áldozatul estek a tűznek”; a ferencesek azt panaszolták az oszmán udvarnál, hogy a görögök a királyok sírját márvány helyett sima kővel burkolták újra (Neophytos 1901, 44.; uo. 80*–81*. o.). Avram Norov orosz zarándok 1835-ben azt írta: „Az utolsó tűz e két emléket elpusztította” – Godfrey és I. Balduin Ádám-kápolnabeli síremlékére utalva (Norov 1838, 135.; uo. 81*. o.). Ermete Pierotti 1864-ben úgy tudta, hogy a királyok maradványait nem gyalázták meg, hanem a Kálvária déli szárnya alatti helyiségben (a mai görög kincstárban) helyezték el őket; a szerzők szerint Pierotti állításait más forrás megerősítése nélkül fenntartással kell kezelni (uo. 80*. o.).

A görög ortodox patriarchátus raktáraiban és a Ferences Terra Sancta Múzeumban sok, a keresztes korra jellemző díszítésű kő- és márványtöredék található. Zehava Jacoby kimutatta, hogy néhány közülük V. Balduin ládasírjához tartozott, mivel a töredékek megfelelnek Elzear Horn rajzának (Jacoby 1979). További töredékek az 1980-as évek elején kerültek elő a Katholikon déli fala mentén. A töredékeket szándékosan apró darabokra törték, égésnyomot nem mutatnak; Re'em, Ingrand-Varenne és Berkovich ezt a síremlékek szándékos megrongálásának tekinti, és 1808 utáni eseményekkel hozza összefüggésbe (uo. 94*–95*. o.).

Mit tudunk a sírokról ma

A szerzők különbséget tesznek a síremlék és a sír között: a felszíni jel pusztulása nem jelenti szükségszerűen a föld alatti sír pusztulását. A korszak előkelőinek sírjait mélyebbre ásták, kőfalú, kőlappal fedett sírgödrökbe (cist) temették. Philip d'Aubigny csontvázát a 20. századi feltáráskor 1,5 m-rel a díszes sírlap alatt találták meg; a Negyven Vértanú kápolnájában a padló alatt 1 m mélyen húzódnak keresztes kori sírok (uo. 81*. o.). Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a sírok 1808 után is érintetlenek maradhattak a modern burkolat alatt, és Godfrey, I. Balduin, II. Balduin és Fulk maradványai valószínűleg még ma is jelöletlen gödrökben fekszenek (uo. 97*–98*. o.).

A déli kereszthajó négy királyára vonatkozóan a szerzők szemtanúi beszámolókat említenek: a Katholikon déli falának 1970-es alapozásakor, mintegy 2 m mélységű munkaárokban, 1,5–2 m mélyen jól kiépített, lezárt sírokat találtak, és hasonlót láttak az alap 2002-es felújításakor is. A szerzők maguk is hangsúlyozzák, hogy ezek a beszámolók csak fenntartással kezelhetők, és hivatalosan nem hivatkozhatók (uo. 96*. o.). Hans Eberhard Mayer szerint mind a nyolc király eredetileg a Golgota lábánál feküdt, a négy kereszthajói síremléket a 16. század második felében helyezték át; a szerzők ezt a véleményt a rendelkezésre álló adatok alapján elvetik (uo. 95*–96*. o.).

Régészeti feltárásra a Status Quo miatt eddig nem volt lehetőség. A három fő felekezet 2019. május 27-én írt alá megállapodást a bazilika padozatának felújításáról (Macora 2022, 22. o.); a szerzők abban bíznak, hogy a padlóburkolati munkák és a talajradaros (GPR) vizsgálat új adatokat hozhat (Re'em–Ingrand-Varenne–Berkovich 2022, 97*. o.).

A síremlékek emlékezete máshol is tovább élt: 1849-ben a belga belügyminiszter megrendelésére régi metszetek alapján másolatokat készítettek Godfrey de Bouillon síremlékéről a belga királyi fegyver- és régiséggyűjtemény és más állami intézmények számára (uo. 96*. o.).

Nem királyi sírok

A templom bejáratánál nyugodott az angol lovag, Philip d'Aubigny († 1236). Díszes sírlapja a templom előtti udvar burkolatába volt beépítve; az oszmán korban befedték. 1867-ben eltávolították a török őrök padját, alatta előkerült a sírkő (Hanauer 1887, 76–78.; Clermont-Ganneau 1896, II. 106–112.). A sír 1925-ös felnyitásakor brit régészek a lovag eredeti csontvázát találták meg benne (Re'em–Ingrand-Varenne–Berkovich 2022, 83*. o.).

A Negyven Vértanú kápolnájában az 1999-es próbafeltárás négy szerény, kőfalú sírt hozott felszínre, a Szent Jakab-kápolnában pedig hét, lezárt, egyszerű kőkoporsós fülkesírt találtak a helyén; az egyik roncsolásmentes vizsgálata keresztes kori csontvázakat és tárgyakat mutatott (uo. 83*. o.).

Források és irodalom