Lewis és Clark expedíciója

1804–1806 · a Missouritól a Csendes-óceánig

A cikk Lewis és Clark expedícióját (1804–1806) követi Jefferson megbízásától a hazaútig: a Louisiana határát és a Csendes-óceánt, a csapat tagjait és sorsukat, az út szakaszait, az őslakos népekkel való találkozásokat, a békeérmeket, a tudományos eredményeket és a bölényeket, végül Lewis és Jefferson terveit a megnyitott nyugati területekről. A fő forrás Stephen E. Ambrose Undaunted Courage című kötete; a lapszámok az e-könyv-kiadás oldalszámozását követik.

Röviden

Az expedíciót Thomas Jefferson elnök küldte a Missouri folyó forrásvidékének és a Csendes-óceán felé vezető út felderítésére; vezetői Meriwether Lewis és William Clark voltak. Clark 1804. május 14-én indult el a Missouri mentén felfelé (Ambrose, p. 137), a vállalkozás 1806. szeptember 23-án ért véget St. Louisban (p. 406); a távollét „két év és öt hónap” volt (p. 400). A csapat a mandan-falvaknál telelt (1804–1805), a Lemhi-hágón és a Bitterroot-hegységen át jutott a Columbia vízrendszeréhez, a Csendes-óceán partján töltötte a következő telet (Fort Clatsop), majd ugyanazon az útvonalon nagyjából visszafelé haladt.

A legfontosabb földrajzi eredmény negatív volt: nem létezett összefüggő vízi út a kontinensen át, és a Missouri vízgyűjtője nem nyúlt a 49. szélességi foknál északabbra (p. 405). Lewis a hazaút végén 178 új növényt és 122 állatfajt, illetve alfajt írt le (Ambrose lábjegyzete Cutright nyomán, p. 405, 3. lj.).

Előzmények

A megbízás. Ambrose szerint 1802 késő nyárutóján vagy őszén Jefferson közölte Lewis kapitánnyal, hogy ő vezeti a Csendes-óceánig tartó expedíciót; hogy a döntés mikor és hogyan született, nem tudni (p. 76). Jefferson később azzal indokolta a választást, hogy nem talált olyan embert, aki a botanikában, természetrajzban, ásványtanban és csillagászatban való teljes jártasság mellett a vadonban és az indiánok között való életükhöz szükséges szilárdsággal is rendelkezett volna; ez utóbbi tulajdonságok Lewisnél megvoltak (p. 76). A felkészítés során Jefferson monticellói könyvtára és általa tanított botanikai és csillagászati alapok voltak Lewis rendelkezésére (pp. 76–77).

A forrás. Lewis becslése 2500 dollárra szólt, egy tiszt és tíz–tizenkét katona költségeire (p. 78). Gallatin pénzügyminiszter javaslatára Jefferson nem az éves üzenetében, hanem külön, bizalmas üzenetben kérte a pénzt, mert az expedíció „a mi területünkön kívül” tart; ezt 1803. január 18-án küldte a Kongresszusnak, a kérelmet a kereskedelem fejlesztésével indokolva (p. 78). Ambrose megjegyzi, hogy a kereskedelmi indok az alkotmányos hatáskörből fakadt: Jefferson Martínez de Yrujo spanyol követnek maga mondta, hogy szigorú alkotmányértelmezőként tisztán tudományos kiadásra nem kérhet fedezetet a Kongresszustól (p. 77, a követ 1802. december 2-i jelentése nyomán). A követ az expedíciót a spanyol kormányzatra nézve sértőnek tartotta, és nem adott útlevelet (pp. 77–78); Lewis brit és francia útlevelet kapott (p. 78). A Kongresszus a kérelmet elfogadta; Ambrose szerint a föderalisták egy része morgott, de kisebbségben voltak (p. 78).

A Louisiana-vásárlás. Az expedíció engedélyezésével párhuzamosan folyt a New Orleans megvásárlásáról szóló egyeztetés: Jefferson az expedíció 2500 dollárját kérő üzenete előtti héten legfeljebb 9 375 000 dolláros előirányzatot kért erre (pp. 78–79). Ambrose szerint Lewis szempontjából az volt a lényeg, hogy a Mississippi és a Continental Divide közötti terület, amelyet át kellett szelnie, immár az Egyesült Államoké lett; Jefferson szavaival a vásárlás „csökkentette a más hatalmak részéről történő megzavarás aggályait”, és „végtelenül megnövelte az expedíció iránt érzett érdeklődésünket” (p. 101). Louisiana határait Jefferson úgy írta le, mint „azokat a magaslatokat, amelyek a Mississippibe vagy a Missouriba közvetve vagy közvetlenül befolyó összes vizet körbefogják”, és ezért fontosnak nevezte a források hosszúsági és szélességi fokának csillagászati meghatározását; Ambrose értelmezése szerint ezzel azt remélte, hogy a Missouri északi mellékfolyói a 49. párhuzamon túl is elnyúlnak (p. 116).

Louisiana határa és a Csendes-óceán

Mit vett az Egyesült Államok? Napóleon Louisianát „ugyanabban a kiterjedésben” adta el, „amilyen a spanyolok kezén volt, és amilyen a francia birtoklás idején volt”, de senki nem tudta, hol vannak a határai. Az általános vélekedés szerint Louisiana a Mississippi vízgyűjtőjének nyugati fele volt, a Mexikói-öböltől a Missouri legészakibb mellékfolyóiig és a Sziklás-hegység főgerincéig (Ambrose, p. 102). Jefferson 1803-ban ezt úgy fogalmazta, hogy Louisiana az a terület, amelyet „a magaslatok zárnak körül, amelyeken minden víz a Mississippibe vagy a Missouriba fut, közvetve vagy közvetlenül” (p. 116). A Csendes-óceán partja, az Oregon-vidék tehát nem tartozott a vásárláshoz.

Jefferson szándéka. Ambrose szerint Jefferson „földet akart, birodalmat akart”, és a Louisiana határait folyamatosan tágította. Ambrose Thomas Maitland Marshall diplomáciatörténészt idézi: Jefferson felfogása 1808-ra már West Floridát, Texast és az Oregon-vidéket is magában foglalta, Marshall szerint ez a felfogás az amerikai diplomácia jó részének alapja lett csaknem fél évszázadra (p. 102). Az expedíció célja Ambrose szerint a vízi út keresése mellett az volt, hogy amerikai igényt alapozzon meg az Oregon-vidéken (p. 144). Az 1783-as szerződés a Lake of the Woods-tól nyugatra a 49. szélességi fokot jelölte ki határul; nem volt egyértelmű, hogy a vásárlás vagy a szerződés dönt-e (p. 120). Lewis remélte, hogy a Missouri északi mellékfolyói a 49. fokon túlról érkeznek, és a határ északabbra tolódhat; Ambrose szerint ez „wishful thinking” volt (pp. 208, 222).

A Csendes-óceán partján. Ambrose szerint Lewis a Rockyn túl nem amerikai területen járt: sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia nem alapozott meg fennhatóságot a Csendes-óceán északnyugati partján, de mindkettő igényt tartott rá, ahogyan az oroszok és a spanyolok is. A hadtest az első fehér csoport volt, amely szárazföldön lépett a mai Idaho, Washington és Oregon területére; zászlót nem tűzött ki, de „úgy viselkedett, mintha már az övék lenne” (p. 303). A rendezés később történt: a HistoryLink szerint az amerikai és a brit fél is hivatkozott elsőbbségre a Columbia folyónál (Robert Gray amerikai kapitány 1792-ben lépett a torkolatába); 1818-ban közös megszállásban egyeztek meg, az 1846. június 15-én aláírt oregoni szerződés pedig a 49. szélességi fokot jelölte ki határul, Vancouver-sziget kivételével, amely Nagy-Britanniáé maradt (HistoryLink, Oregon Treaty). A HistoryLink-cikk nem említi Lewist és Clarkot.

A két parancsnok és a Corps of Discovery

Lewis és Clark. Meriwether Lewis 1774-ben született (Ambrose, p. 22). 1803. június 19-i levelében meghívta a nyugdíjba vonult William Clarkot, hogy vele együtt vezesse az expedíciót; ebben Jefferson nevében kapitányi rangot ígért neki, és azt írta, hogy Clark helyzete „mindenben pontosan olyan lesz, mint az enyém” (pp. 98–99). A hadiügyi miniszter, Dearborn azonban csak hadnagyi kinevezést küldött; Lewis ezt továbbította Clarknak, kérte, hogy a csapatban senki ne tudjon a rangról, és megígérte, hogy a fizetése egyenlő lesz az övével (pp. 134–135). Ambrose szerint ezután hét éven át csak Dearborn, Jefferson, néhány hivatalnok és a két férfi tudta, hogy a hadsereg szempontjából Lewis volt a parancsnok, Clark pedig a helyettese; a legénység számára mindkettőjük kapitány volt, közös parancsnokként (p. 135). Clark 1811-ben, Nicholas Biddle kérdésére, kapcsolatukat „mindenben egyenlő”nek nevezte (p. 135).

A legénység. A Corps of Discovery születését Ambrose ahhoz a szertartáshoz köti, amelyen az első kilenc kiválasztott férfit felesküdtették a hadseregbe Clark generális jelenlétében; köztük Charles Floyd és Nathaniel Pryor lett őrmester (p. 118). Az 1804. március 31-i szertartáson huszonöt kiválasztott embert soroztak be az expedícióra, és öt katonát jelöltek ki arra, hogy a téli táborig kísérjenek, majd Richard Warfington tizedes vezetésével St. Louisba térjenek vissza (p. 131). Az „állandó csapat” Ambrose összesítése szerint huszonkét közkatonából, három őrmesterből, Lewisból és Clarkból, Clark rabszolgájából, Yorkból, Drouillardból és Lewis kutyájából, Seamanból állt (p. 131). A Newfoundland-fajtájú Seamant Lewis húsz dollárért vette (p. 106). A legfiatalabb, George Shannon még nem volt húszéves (p. 131).

York. Ambrose leírása szerint York Clark rabszolgája volt, „nála egyidős vagy valamivel fiatalabb”, életén át Clark társa, akit Clarknak az apja hagyott rá (p. 118).

Sacagawea és Charbonneau. A mandan-falvak mellett a kapitányok felfogadták Toussaint Charbonneau-t, aki feleségét, Sacagaweat is magával vitte; Ambrose szerint a lány körülbelül tizenöt éves és hathónapos terhes volt (p. 187). Fia, Jean Baptiste („Pomp”) 1805. február 11-én született, Lewis jelenlétében (p. 197). A Fort Mandanból nyugatnak induló csapat Ambrose leírása szerint három őrmesteri szakaszból, a két kapitányból és öt katonai szolgálaton kívüli személyből állt: Drouillard, York, Charbonneau, Sacagawea és Jean Baptiste (p. 198).

A főbb tagok feladata és sorsa. A táblázat a legismertebb résztvevőket sorolja fel; az Ambrose-könyv oldalszámai a Források között jelzett kiadásra vonatkoznak. Ahol Ambrose nem szól a későbbi sorsról, a „Forrás” oszlop megnevezi a másik forrást.

Az út szakaszai

1. Téli tábor a Wood River torkolatán (1803–1804). Lewis 1803. december 7-én ért Cahokiaba; a spanyol alkormányzó, Delassus nem engedélyezte a Missouri folyón való feljutást, amíg a terület szuverenitása át nem szállt (Ambrose, p. 122). A tábort a Wood River torkolatában építették fel (p. 124). Clark 1804. május 14-én délután négy órakor indult el a Missouri folyón felfelé, és négy mérföldet tett meg (p. 137).
2. A Missouri alsó szakasza (1804 nyár). Charles Floyd őrmester 1804. augusztus 20-án meghalt, Ambrose szerint valószínűleg a vakbél kifakadása miatt; ő volt az első amerikai katona, aki a Mississippitől nyugatra halt meg (p. 160).
3. A teton szioux (1804. szeptember). Szeptember 23-án három tizenéves teton fiú úszott át a folyón, és értesítette a csapatot, hogy a következő folyó torkolatánál nyolcvan sátorból álló csoport táborozik (p. 168); a találkozás a mai Pierre (Dél-Dakota) helyénél zajlott (pp. 169–172).
4. Fort Mandan (1804–1805 tele). Az építés november 3-án kezdődött (p. 186); Ambrose a telet 1804. december 21-től 1805. március 21-ig tartja (16. fejezet). Ambrose az „1805. április 7.” dátumot az expedíció felfedezéseinek kezdőpontjaként említi (p. 245); Lewis ezen a napon kelt levelét, Clark naplóját és a Missouri alsó szakaszának térképét Jefferson később meg is kapta (p. 350).
5. Great Falls és a portage (1805 június–július). Ambrose a 19. fejezetet június 3–20-ra, a 20. fejezetet (a nagy portage) június 16.–július 14-re datálja (p. 10); a Marias-folyó elágazása körül a kapitányoknak dönteniük kellett, melyik a Missouri (pp. 228–229).
6. A Continental Divide és a shoshone-ok (1805 augusztus). Lewis augusztus 12-én a Lemhi-hágó felé haladt egy shoshone-tábor után (p. 266); Cameahwait főnök tájékoztatása szerint a Salmon-folyó a hegyek között vízi útra alkalmatlan, ami megerősítette Lewis félelmeit (pp. 270–271).
7. A Bitterroot-hegység és a nez perce-k (1805 szeptember–október). Ambrose szerint a csapat a Traveler’s Restből indulva tizenegy nap alatt 160 mérföldet tett meg (p. 298). Clark a Weippe-prérin találkozott Twisted Hairrel, aki térképet rajzolt neki a folyókról (p. 299); a Clearwater északi ágának torkolatánál ponderosa-fenyőkből kanúkat építettek (p. 301).
8. A Columbia lefelé (1805 október–december). Clark az „Ocian in view! O! the joy” bejegyzést írta, majd azt, hogy „Ocian 4142 Miles from the Mouth of Missouri R.” (p. 310). Ambrose megjegyzi, hogy amit Clark ekkor látott, a Columbia torkolati öblének vize volt, nem a tenger (p. 313).
9. Fort Clatsop (1805. december 8.–1806. március 23.). A hely kiválasztása december 7-én történt (p. 317); a kapitányok december 23-án költöztek be a még félkész kunyhóba (p. 319); az erőd kb. ötven láb × ötven láb alapterületű volt (p. 319).
10. A hazaút (1806). Ambrose szakaszai: visszatérés a nez perce-khez (március 23.–június 9.), a Lolo-útvonal (június 10.–július 2.), a Marias-vidék feltárása (július 3–28.), az utolsó szakasz (július 29.–szeptember 22.) (p. 10). A Marias melléki ütközetben Ambrose összesítése szerint egy blackfoot fiú meghalt, egy másik valószínűleg halálos sebet kapott (p. 393). Augusztus 7. után vadászat közben Lewist golyó találta a bal csípője alatt, hátul; csont nem sérült (p. 395), a lövést Ambrose Cruzatténak tulajdonítja (p. 396). A csapat szeptember 23-án ért St. Louisba, ahol a város körülbelül ezer lakosa várta őket (pp. 405–406).

Találkozások az őslakos népekkel

Teton szioux (1804. szeptember). A Missouri folyón északra haladó csapat érintkezése a teton szioux-kal a mai Pierre (Dél-Dakota) helye közelében kezdődött: a kapitányok tanácskozásra készültek, a kulcsszavakat azonban sem Cruzatte, sem Drouillard jelnyelve nem tudta átadni (Ambrose, p. 169). Lewis ezért rövidre fogta a beszédet: bemutatót tartott a katonákkal, levegőfegyverrel, nagyítóüveggel, majd érmeket és ajándékot osztott – Black Buffalo kapott érmet, piros katonakabátot és háromszögű kalapot (p. 169). A tetonok elégedetlenségükre a kapitányok a főnököket a dereglyére hívták, ahol whiskyt kaptak; a partraszedéskor a Partisan nevű főnök túl kevés ajándékról panaszkodott, több harcos megragadta a kötelet, Clark kardot rántott, Lewis pedig tüzelésre készítette a forgó ágyút (pp. 169–170). A helyzetet Ambrose szerint Black Buffalo oldotta fel azzal, hogy a kötelet kivette a harcosok kezéből (p. 171). Clark azt a szigetet, ahol aznap éjszakára horgonyoztak, „bad humered Island”-nek nevezte, mert – írta – rossz kedvük volt (p. 171). Ambrose értékelése szerint a kapitányok nem tudták a Jefferson által előírt jó benyomást kelteni, de lövés nem dördült el (p. 171). Lewis egy későbbi látogatása a brulé csoport mintegy száz sátorból és kilencszáz lakosból álló táborában zajlott (p. 172).

Mandan és hidatsa (1804–1805 tele). A Fort Mandan a Missouri északi partján, az alsó mandan-faluval szemben állt (p. 186). Ambrose szerint a mandanok azzal próbálták távol tartani a hidatsa-kat az erődtől, hogy azt állították, az amerikaiak a szioux-kkal szövetségben háborúra készülnek (p. 188). Lewis a hidatsa főnököktől ígéretet kapott, hogy nem indulnak háborúra a shoshone-ok és a blackfoot-ok ellen; Ambrose szerint az ígéret értéktelen volt (p. 188).

Shoshone (1805 augusztus). A Lemhi-hágón át Lewis a shoshone-okkal találkozott; a főnök neve Ambrose szerint „Ca-me-ah wait” volt (p. 270). Lewis elmondta neki, hogy látogatásuk barátságos célú, amerikai zászlót adott neki, amelyet a fehérek közötti béke jelképének mondott, a shoshone-ok pedig kék gyöngynek és cinóbernek örültek (p. 270). Az étel fanyarkából és virgínai megyből készült pogácsa volt (p. 270). Cameahwait elmondta, hogy a Salmon-folyó a hegyek között járhatatlan; Ambrose szerint ez megerősítette Lewis félelmeit (pp. 270–271).

Nez perce (1805 szeptember–október). Ambrose szerint a nez perce a Csendes-óceán-vidék legnagyobb és legerősebb népe volt, a kontinensen legtöbb lovat tartotta, és az egyetlen észak-amerikai indián nép, amely válogató tenyésztést folytatott (p. 303). Lewis és Clark volt az első fehér, aki szárazföldi útvonalon belépett a mai Idaho, Washington és Oregon területére (p. 303). Twisted Hair térképet rajzolt Clarknak a Columbia felé vezető folyókról (p. 299).

Clatsop és chinook (1805–1806 tele). A Fort Clatsop építése idején a kapitányok a helyi lakosokkal cseréltek: Lewis két hiúzbőrt, Clark két vidrabőrt vett (p. 318); december 24-én a fiatal Cuscalah főnök két nővel gyökereket kínkált két reszelőért, majd mindkettőjük számára egy-egy nőt ajánlott; a kapitányok mindkettőt elutasították, amit Clark szerint a nők rossz néven vettek (pp. 318–319).

Blackfoot (1806 július). A Marias-folyónál Lewis kis csoportja összetűzött blackfoot harcosokkal; egy fiatal meghalt, egy másik Ambrose szerint valószínűleg halálos sebet kapott (p. 393).

Békeérmek, zászlók és ajándékok

A felszerelés. A kapitányok ajándékait, kereskedési portékáit, okleveleit és érmeit huszonegy zsákba csomagolták, mindegyiket egy-egy törzsnek szánva; a sor a poncakkal és omahákkal kezdődött, a mandanokon át ért el, és öt bála a mandanokon túli törzsek ajándékára maradt (Ambrose, p. 155). A tanácskozásokra készült ajándékok között voltak piros lábszárvédők, díszes kabátok, kék takarók, zászlók és érmek (p. 156).

Az érem. Az 1801-es Jefferson-békeérem előlapján az elnök profilja és a „TH. JEFFERSON PRESIDENT OF THE U.S. A.D. 1801” felirat, hátlapján a „PEACE AND FRIENDSHIP” felirat, az összekulcsolt kezek, a keresztbe tett tomahák és a békecsibuk jelképe látható; a Monticello-lap szerint az érmet John Reich tervezte és véste, akinek pontos szerepéről a szakirodalom nem egységes (Monticello, Indian Peace Medals). A Jefferson-érmet vékony ezüstlemezből verték, a két oldalt ezüstperemmel kapcsolták össze (uo.; Mussulman–Townsend, Peace Medals). A Monticello-lap szerint a brit, francia és spanyol kormányzatok korábban hasonló ezüstérmeket adtak az indián vezetőknek; Jefferson 1793-ban ezt „ősi szokásnak” nevezte, az érmeket pedig barátság jelképének, amely „nem ruház fel hatalommal”; Lewis és Clark arra kérte a Missouri-vidéki főnököket, hogy a francia és spanyol érmeket és zászlókat adják vissza (Monticello). Joseph A. Mussulman és Kristopher K. Townsend (Discover Lewis & Clark, a Lewis and Clark Trail Alliance oldala) leltára szerint az expedíció legalább 89 békeérmet vitt öt méretben: 3 nagy (kb. 105 mm), 13 közepes (kb. 76 mm) és 16 kis (kb. 55 mm) Jefferson-érem, továbbá 55 Washington-„season” érem (45 mm) és 2 (vagy 4) „az ötödik méretű”, ismeretlen méretű érem. A Jefferson-érmeket Philadelphiában készítették, Reich éjszaka és ebédidőben dolgozott rajtuk, az átlagköltség 7,60 dollár volt (Mussulman–Townsend, 2021, utolsó módosítás: 2024). Az érmek közül legalább hét Jefferson- és két Washington-érem előkerült, és múzeumi vagy magángyűjteményben őrződik; néhány ma hiányzik, és egyes Jefferson-érmek utólagos újraveretek lehetnek (uo.).

Az érmek az Ambrose-kötetben.

Ambrose értékelése. A yankton-tanács után Ambrose azt írja, hogy Lewis „értéktelen” érmekkel és ruhadarabokkal próbálta szövetségesekké tenni a yanktonokat a hozzájuk képest szükséges fegyverek és lőpor helyett, és hogy egy főnök nagyfőnökké nevezése a törzsek közti politikába való beavatkozás volt (p. 163). A Marias-nál hagyott éremről azt írja, hogy „gúnyolódás és dicsekvés” volt, és Lewis „amerikai birodalmi” terveit veszélyeztette: a felső-Missouri legerősebb népének az Egyesült Államok ellenségévé tétele Ambrose szerint Lewis legnagyobb hibája volt (p. 393).

Tudományos eredmények

Térkép. Clark 1806. február 11-ére elkészítette a Fort Mandantól a Fort Clatsopig terjedő térképet; a Missouri alsó szakaszáról készült korábbi térképpel együtt Ambrose szerint „először hozta össze” az amerikai Nyugatot (p. 331). John Logan Allen földrajztörténész véleménye szerint ez volt „a téli csendes-óceáni tábor legfontosabb terméke” (p. 331, Allen nyomán). Lewis február 14-i bejegyzése szerint „felfedezték, hogy megtaláltuk a kontinensen át vezető legjárhatóbb és legalkalmasabb útvonalat” (p. 331); Ambrose szerint a valódi hír az volt, hogy nincs vízi út az óceánig, és a Missouri és a Columbia közötti rövid szárazföldi átvitel sem létezett (p. 331). Allen így fogalmaz: „az Indiába vezető átjáró tagadása” volt a legnagyobb földrajzi átalakulás (p. 331, Allen nyomán).

Növények és állatok. A Fort Clatsop-ban töltött télen Lewis tíz új növényt és fát írt le részletesen, köztük a sitkai lucfenyőt, és mintegy száz állatot: harmincöt emlőst, ötven madarat, tíz hüllőt és halat, öt gerinctelent, ezek közül tizenegy madár, két hal és tizenegy emlős volt új a tudomány számára (p. 330; Paul Russell Cutright nyomán). Az egész expedíció eredménye Ambrose lábjegyzete szerint 178 új növény és 122 új állatfaj, illetve alfaj (p. 405). Cutright értékelése szerint Lewis „rendkívül alkalmas természetbúvár” volt, akinek szemlélete „a XX. századi tudósokéhoz” volt közelebb (p. 331, Cutright nyomán).

A bölények. A naplók a bölényt a Nagy-síkság legfontosabb állataként mutatják be. 1804 szeptemberében a kapitányok egy folyóparti csordában ötszáz állatot láttak (p. 166). Clark 1805-ben egy pillantással tízezer bölényt becsült (p. 244). Lewis 1805 júniusában a Nagy-vízesés közelében azt a csordát látta, amely Ambrose szerint valószínűleg a legnagyobb volt, amelyet fehér ember valaha látott (p. 238). 1806 júliusában a Sun River mentén Lewis szerint „nem kevesebb mint 10 ezer” bölény volt egy kétmérföldes körben (p. 381); július 18-án tizenkét mérföldön át egyetlen csordának látszott a síkság (p. 385). A bölény volt a hadtest fő húsforrása, a mandan-ok pedig szertartást is tartottak a csordák odacsalogatására (p. 195). Lewis 1805. április 27-én azt írta, hogy a kapitányok csak annyit ejtenek el, amennyi az élelemhez szükséges (p. 217).

További állatok. Az NPS szerint az expedíció által leírt új fajok között volt a villásszarvú antilop (pronghorn), a hegyi juh (bighorn) és az öszvérszarvas (black-tailed deer), az expedíció pedig legalább 178 növényt és 122 állatot írt le (NPS, Scientific Encounters). Ambrose szerint Lewis 1805. május 5-én leírta a szürke farkast (p. 217); 1805 júniusában két addig ismeretlen madarat (long-billed curlew, McCown’s longspur), a Richardson-földimókust és a zsályatyúkot (sage grouse) (p. 232); 1805 szeptemberében többek közt a Lewis-harkályt (Lewis’s woodpecker), a kék fajdot és a fenyőfajdot (p. 295).

Naplók. Ambrose szerint Lewis naplójában hosszú és ma sem magyarázható hiányok vannak: 1803. szeptember 19.–november 11., 1804. május 14.–1805. április 7., 1805. augusztus 26.–1806. január 1., valamint 1806. augusztus 12.–szeptember vége (p. 110). A Fort Clatsop-i naplóbejegyzésekből Ambrose arra következtet, hogy Lewis a hegyeken át vezető nez perce-ösvényen nem írt naplót (p. 331).

Tervek a nyugati területekről

Lewis kormányzói terve (1808–1809). Lewis a prémkereskedelmet az állam által épített és védett erődökhöz kötött kereskedőhelyekre akarta bízni, a következő tíz-húsz évre. Lewis szerint az indiánok kormányzásának első elve „a fehérek kormányzása”, vagyis Ambrose értelmezésében a telepesek távoltartása; a fehér vadászokat sem akarta megengedni az indián területeken: „With what constitence of precept and practice can we say to the Indians, whom we wish to civilize, that agriculture and the arts are more productive of ease, wealth, and comfort than the occupation of hunting…” (p. 443). Frederick Bates, a terület titkára, ezzel szemben a betelepítést támogatta (p. 462). Ambrose megjegyzése szerint Lewis ezzel a kereskedők oldalára állt, nem a leendő telepesekére (p. 443).

Jefferson és a térképek. Jefferson szerint a munka „a jövő nemzedékek számára készül”, hogy „aki utánunk jön, kitöltse a vásznat” (p. 349). Elfogadta azt a kockázatot, hogy a térképek több nyugatra költözést eredményeznek, és hogy a telepesek egyszer elérik a Csendes-óceán partját; Ambrose szerint ez Jefferson politikája volt (pp. 349–350).

Mozzanatok forráshivatkozással

A táblázat az Ambrose-kötetben (Undaunted Courage) megtalálható jeleneteket, a keltezést és az oldalszámot adja. A keltezés ott áll, ahol Ambrose megadja; ahol csak a hónap biztos, csak az szerepel.

Viták és bizonytalanságok

• Lewis halála. Lewis 1809. október 11-én halt meg Grinder fogadójában, a Natchez Trace mentén; Clark október 28-án értesült róla (Ambrose, pp. 475–476). Jefferson magyarázata szerint Lewis családjában a „hipochondria” alkati hajlam volt, amely az expedíció alatt szünetelt, majd St. Louisban visszatért (p. 477). A gyilkosság-tézist Vardis Fisher vetette fel részletesebben, Eldon Chuinard is képviseli; Ambrose szerint az irodalom nem meggyőző, Paul Russell Cutright részletes cáfolatát tartja meggyőzőnek (p. 477). Ambrose a szifilisz-feltevést is említi, szerinte „érdekes, de spekulatív” (p. 477).
• A parancsnoklás kérdése. A hadsereg nyilvántartásában Lewis volt a kapitány, Clark hadnagy; a legénység és a két vezető gyakorlatban egyenlő társparancsnokként kezelte egymást (p. 135).
• Az Északnyugati átjáró. Lewis 1806. február 14-i bejegyzése a „legjárhatóbb” útvonalat találtnak mondja (p. 331); Allen szerint az expedíció legnagyobb földrajzi hozadéka éppen az átjáró hiányának megállapítása volt (p. 331, Allen nyomán).
• Louisiana határai. Jefferson megfogalmazása szerint a terület a Mississippibe és a Missouriba folyó vizeket körülzáró magaslatok közé esik; Ambrose megjegyzi, hogy ez „kissé kiterjesztő” volt, mert „senki sem tudta igazán” (p. 116).
• A naplóhiányok. Lewis naplójában több hónapos szünetek vannak, melyekre Ambrose szerint nincs magyarázat (p. 110).
• A Lewist ért lövés. Ambrose Cruzatte lövésére következtet, aki Ambrose szerint utána mindent tagadott; Ordway és Gass naplója szerint ő nem tudott róla (p. 396).
• Sacagawea és York. Későbbi sorsuk és a róluk szóló viták Ambrose idézett fejezeteiben nem szerepelnek; ehhez külön forrás kell (pl. Moulton-kiadás, Clark levelei).
• A békeérmek adatai. Cameahwait érméről Ambrose (p. 278) azt írja, hogy Jefferson-érmet kapott, a két másodrangú főnök pedig kisebb, Washington-képmású érmet; Mussulman–Townsend szerint kis Jefferson-érmet kapott (1805. augusztus 17.), a többi shoshone főnök pedig „season” érmet. A Marias-nál elesett piegan és az érem hagyása Ambrose szerint július végén történt (pp. 388, 391), Mussulman–Townsend 1806. július 17-et ad meg.

Források

• Stephen E. Ambrose: Undaunted Courage. Meriwether Lewis, Thomas Jefferson, and the Opening of the American West. Simon & Schuster. Az oldalszámok a kötet e-könyv-kiadásának oldalszámozását követik; a nyomtatott kiadás oldalszámaitól eltérhetnek.
• Ambrose által idézett másodlagos források („nyomán”): Paul Russell Cutright, Lewis and Clark: Pioneering Naturalists (pp. 423, 447, Ambrose lábjegyzete szerint); John Logan Allen; Donald Jackson.
• Joseph A. Mussulman – Kristopher K. Townsend: Peace Medals. Discover Lewis & Clark (a Lewis and Clark Trail Alliance oldala), közölve 2021. ápr. 11., utolsó módosítás 2024. ápr. 1.
• Monticello (Thomas Jefferson Foundation): Indian Peace Medals.
• National Park Service: What happened to Nathaniel Pryor after the Lewis and Clark Expedition?
• Wikipedia: Corps of Discovery; Lewis and Clark Expedition. A tagok későbbi sorsára, nyomtatott forrás hiányában.
• lewisandclarktrail.com: Corps of Discovery (szerző nélküli oldal; csak Drouillard halálához használva, másik forrással egybevágva).

A forráskör. Az áttekintés Ambrose összefoglalására épül, a naplók elsődleges szövegére (Moulton-kiadás) nem. A tagok későbbi sorsára vonatkozó adatok részben másodlagos forrásokból (Wikipedia, NPS) származnak. A clatsop és chinook népek részletes bemutatásáról itt nem esik szó.