Brodarics búcsúlevele: a dévényi búcsúlevél (1527)
Brodarics István szerémi püspök 1527. március 18-i dévényi levele I. Ferdinándhoz a főpapok és főurak Mohács utáni pártváltásainak egyik legjobban dokumentált egyéni indoklása: a levélben Brodarics maga sorolja fel, miért állt át Ferdinándtól Szapolyai János mellé. Az oldal a levelet latinul és magyarul közli (MNL OL, R 319, No. 2443), és a vitás helyeken a kézirat kivágásaival veti össze. A latin szöveget és a magyar fordítást Kasza Péter tette közzé (Turul 84 [2011] 1, 7–20. o.); itt a latin szöveg az ő kiadását követi, a magyar fordítás saját.
Összefoglaló
- Az irat. Brodarics 1527. március 18-án Dévényből írt Ferdinándnak, és elpártolását indokolja; szerémi püspökként ír alá.
- Szöveg. A latin szöveg Kasza kiadását követi; a vitás helyeken a kéziratkivágás olvasata egyezik a kiadáséval. A kéziraton áthúzott szavak is láthatók (lásd a várak listáját).
- Eltérések Kasza fordításától. A chirographum Ferdinánd saját kezű írása, nem „kötelezvény”; az armis et pixidibus „fegyverekkel és puskákkal”, nem „karddal és puskával”; a desertores et proditores szökevények és árulók, nem „gyávák”; a „legmagasabb tisztségnél” a latin szöveg nem ajánlatról és elutasításról szól; az ea quae semleges, nem „helyek”. Mindegyik mellett ott a kézirat kivágása.
1527. március 18.: a dévényi búcsúlevél Ferdinándhoz
Az irat
Brodarics 1527. március 18-án Dévényből írta a levelet Ferdinándnak, Prágába címezve, öt oldalon (Pálffy 2011, 3. o.; Kasza 2011, 12., 14. o.). A Magyar Országos Levéltár 2010-ben vásárolta meg (R 319, 1526 utáni gyűjtemény, Kisebb családi fondtöredékek, No. 2443); korábban Fraknói Vilmos 1877-es kivonata (Századok 11, 58–61. o.) ismertette, az irat pedig azóta lappangott (Reisz 2011, 1–2. o.). Kasza szerint Brodarics levelei jellemzően szikárak és tényközlők, a búcsúlevél azonban „az ékes kivételek közé sorolható” (8. o.). A levél a Cuspinianus-röpiratot az elpártolás indokai között említi; a röpirat és a Historia verissima viszonyáról lásd a Brodarics-lapot.
Ad manus Sacre Regie Maiestatis. domini mei gratiosissimi.
Magyarul: „Szent királyi Felségének kezébe, az én legkegyelmesebb uramnak.” A címzés alatt utólagos feljegyzések állnak; az első így kezdődik: Excusatio Brodarici Epi Sirmien[sis], vagyis Brodarics szerémi püspök mentegetőzése. Kasza (14. o.) ezt közel egykorú kézírásúnak mondja, és ott közli a teljes szöveget. Lejjebb a Prage szó áll.
A levél latinul és magyarul
A latin szöveg Kasza Péter kiadása szerint áll itt (Kasza 2011, 9–12. o.), a lábjegyzetszámok és a kiadói jegyzetek nélkül; a kiadás helyesírását követi. A magyar fordítás a szerkesztőé. A fordítás több ponton eltér Kasza fordításától (lásd a következő szakaszt).
| Latin (Kasza 2011, 9–12. o.) | Magyar fordítás |
|---|---|
| Sacra Regia Maiestas et Domine Domine mihi Clementissime. Post servitutis meae in gratiam Vestrae Maiestatis humillimam commendationem. | Szent királyi Felség, Uram, legkegyelmesebb Uram. Szolgálatom legalázatosabb ajánlása után Felséged kegyelmébe. |
| Exstincto in proxima infelici ac luctuosissima clade serenissimo domino rege Ludovico divae memoriae, domino meo gratiosissimo, fratre et cognato Vestrae Maiestatis, cum regnum Hungariae in extremas angustias adductum rege careret, qui apud Maiestatem Reginalem, sororem item Vestrae Maiestatis, dominam meam clementissimam eramus, neminem ex Christianis principibus praesertim vicinioribus existimantes patriae nostrae utiliorem commodioremque, quam Vestram Maiestatem, animum adieceramus ad eam in regem Hungariae creandum sperantes id, quod nobis certo persuadebatur, magnam regni partem et praecipuum quemque, quos non sine causa nominare supersedeo, in Vestrae Maiestatis partes declinaturum. | Miután a legutóbbi szerencsétlen és gyászos vereségben elesett Lajos király, a legfelségesebb, boldog emlékezetű úr, az én legkegyelmesebb uram, Felséged testvére és rokona, és Magyarország a legvégső szorultságba jutva király nélkül maradt, mi, akik a királyné Felségénél, Felséged testvérénél, az én legkegyelmesebb asszonyomnál tartózkodtunk, úgy gondolván, hogy a keresztény fejedelmek között, főként a szomszédosabbak közül, senki sem hasznosabb és alkalmasabb hazánknak, mint Felséged, arra fordítottuk szándékunkat, hogy őt Magyarország királyává tegyük. Azt reméltük – és ebben biztosak voltunk –, hogy az ország nagy része és az előkelők mindegyike, akiknek megnevezését nem ok nélkül mellőzöm, Felséged pártjára fog állni. |
| Ego vero et ista sum secutus et ius etiam successionis, quod Vestra Maiestas sibi ad regnum Hungariae competere dicebat, quod quamvis ita esset, et nihil dubitandum mihi de huiusmodi iure censerem, praesertim Vestra Maiestate id constantissime assecurante. Abhorrens tamen a maioribus patriae ruinis, quam in quas paulo ante per Turcos fuerat redacta, semper ab initio tam coram Vestra Maiestate, quam coram Maiestate Reginali et dominis consiliariis utriusque ordinis et utriusque nationis palam sum protestatus me non solum nullis belli tractatibus interesse velle, sed nullarum etiam dissensionum, quae ad patriae meae ruinam tenderent, velle esse participem, nihil penitus facturum, quod quocunque modo contra patriam vel in eius oppressionem redundare posset. Quae facerem, ea non ob Maiestatem Vestram, cui tamen libenter servirem, sed ob patriam tantum facerem. | Én pedig ezeket követtem, és az öröklési jogot is, amelyről Felséged azt mondta, hogy őt a Magyar Királyságra megilleti. Ha így állt is a dolog, és úgy ítéltem, hogy az ilyen jogban nem szabad kételkednem – főként mivel Felséged ezt a leghatározottabban biztosította –, mégis, visszariadva a hazát sújtó nagyobb romlástól, mint amelybe a törökök által nem sokkal korábban jutott, kezdettől fogva nyíltan kijelentettem mind Felséged, mind a királyné Felsége, mind a mindkét rendbeli és mindkét nemzetbeli tanácsurak előtt, hogy nemcsak semmilyen háborús tárgyalásban nem kívánok részt venni, hanem semmilyen olyan viszályban sem, amely hazám romlására irányulna, és hogy egyáltalán semmit sem teszek, ami bármilyen módon a haza ellen vagy elnyomására szolgálhatna. Amit tennék, azt nem Felségedért tenném – akinek mégis szívesen szolgálnék –, hanem egyedül a hazáért. |
| Volui propterea in omnibus, quae mihi viderentur vel facienda vel non facienda, liberum mihi esse iudicium. Cuius rei tam Maiestates Vestrae, quam domini consiliarii et chirographum etiam Vestrae Maiestatis est mihi locupletissimo testimonio. Cupidissimus eram, ut Vestra Maiestas rex Hungariae fieret, sed ita, si id non vi et armis, sed populorum consensu ac voluntate fieret, non aliter. Neque unquam potui ullis amicorum hortatibus ab hac sententia deduci. Istae fuerunt meae semper ab initio protestationes, istae exceptiones, iste omnium mearum actionum et consiliorum scopus. Nihilque dubito, quin si consilia nostra et aliquorum ab initio valuissent, si in tempore ea, quae nobis ultro offerebantur, fuissent occupata, quin Vestra Maiestas sine ulla gutta sanguinis, sine ulla libertatis Hungariae laesione, volentibus et consentientibus omnibus voti compos fuisset facta. Sed quae mea culpa, Serenissime Princeps, si omnia ea, quae et debebant et facile poterant fieri, omissa fuerunt. | Ezért mindenben, ami szerintem teendő vagy nem teendő volt, szabad ítéletet akartam magamnak fenntartani. Ennek a legbővebb tanúságául szolgálnak nekem mind Felségtek, mind a tanácsurak, sőt Felséged saját kezű írása (chirographum) is. Nagyon kívántam, hogy Felséged Magyarország királya legyen, de csak úgy, ha ez nem erőszakkal és fegyverrel, hanem a népek egyetértésével és akaratával történik, nem másként. Barátaim semmiféle unszolása sem tudott soha ettől a véleménytől eltéríteni. Ezek voltak kezdettől fogva a kijelentéseim, ezek a fenntartásaim, ez volt minden cselekedetem és tanácsom célja. Nem kételkedem benne, hogy ha a mi és néhányak tanácsa kezdettől érvényesült volna, ha idejében birtokba vették volna azt, amit önként kínáltak nekünk, Felséged egyetlen csepp vér nélkül, Magyarország szabadságának semmi sérelme nélkül, mindenki akaratával és egyetértésével elérte volna a kívánságát. De mi az én vétkem, Legfelségesebb Fejedelem, ha mindazt, aminek meg kellett és könnyen meg is történhetett volna, elmulasztották? |
| Si arcem Budensem, Strigoniensem, Visegradensem cum regni corona, Albam, Iaurinum, postremo illa etiam, quae nobis in manibus erant, Tatam et Comaron tam facile amisimus, si quod tunc sine ullo sanguine adipisci poteramus, nunc per mille mortes, per tantam Christiani sanguinis, quod et litterae Vestrae Maiestatis ad regnicolas Hungariae proxime datae manifeste declarant, effusionem, per tantam huius miserae patriae destructionem et eius libertatis oppressionem quaerendum restat. | Ha a budai, az esztergomi és a visegrádi várat az ország koronájával, Fehérvárt, Győrt, végül azokat is, amelyek a kezünkben voltak, Tatát és Komáromot ilyen könnyen elvesztettük, akkor azt, amit akkor vér nélkül megszerezhettünk, most ezer halál által, a keresztény vér akkora kiontása által – amint azt Felséged nemrég az ország lakosaihoz intézett levele is nyilvánvalóan kijelenti –, e szerencsétlen haza akkora pusztítása és szabadságának elnyomása által kell keresnünk. |
| Equidem, dum tempus erat, fui diligentissimus in hoc genere Vestrae Maiestatis servitor, ne minimo quidem obolo a Vestra Maiestate vel a sua inclita sorore usque ad hanc horam accepto. Sed ubi vidi rem ad caedem et sanguinem, ad patriae meae ruinam et oppressionem tendere, vela contraxi, et non solum ab omnibus consiliis immunis esse volui, sed etiam procul ab eo loco, ubi talia tractarentur, praesertim postquam cognovi contractus illos, qui inter Hungariam et Austriam olim facti fuerunt adhuc in divis Maximiliano imperatore et Philippo rege felicis recordationis, exspirasse. | Én ugyan, amíg volt rá idő, ebben a tekintetben Felséged legszorgalmasabb szolgája voltam, anélkül hogy a legkisebb obolust is kaptam volna Felségedtől vagy híres nővérétől a mai óráig. De amikor láttam, hogy a dolog öldöklés és vérontás felé, hazám romlása és elnyomása felé tart, behúztam a vitorlákat, és nemcsak minden tanácskozástól akartam mentes lenni, hanem attól a helytől is távol, ahol ilyeneket tárgyaltak; főként miután megtudtam, hogy azok a szerződések, amelyeket Magyarország és Ausztria között egykor még az elhunyt, boldog emlékezetű Miksa császár és Fülöp király idején kötöttek, lejártak. |
| De electione vero Posonii facta quid senserim, dixi tam Vestrae Maiestati quam Maiestati Reginali et dominis consiliariis aperte. Ad quam quam invitus ac nolens ex Vienna venirem, Vestra Maiestas et Thomas Nadasdinus est mihi testis. Nunc vero, cum eo magis videam, eo rem esse deductam, ut non, nisi armis et multo Christiano sanguine possit inter Vestram Maiestatem et dominum vayvodam, electum et coronatum regem, in quem Hungaria cum provinciis sibi subiectis unanimiter consensit, decerni. | Hogy a pozsonyi választásról mit gondoltam, nyíltan megmondtam mind Felségednek, mind a királyné Felségének és a tanácsuraknak. Hogy mennyire kelletlenül és vonakodva mentem oda Bécsből, annak tanúja Felséged és Nádasdy Tamás. Most pedig, mivel annál inkább látom, hogy a dolog odáig jutott, hogy Felséged és a vajda úr, a megválasztott és megkoronázott király között – akivel Magyarország a hozzá tartozó tartományokkal egyhangúlag egyetértett – csak fegyverrel és sok keresztény vér árán lehet dönteni, |
| Veniam mihi Vestra Maiestas, oro supplex, dabit, si id, quod semper ab initio dixi, nullius patriae oppressionis, nullius Christiani sanguinis fundendi particeps esse voluero, et si in gremium matris, quae me genuit, quae aluit, quae fovit, quae non parvis commodis et honoribus affecit, non ingratus filius confugero, et eius quietem, tranquillitatem, ius et libertatem rebus omnibus anteposuero. Quam quidem libertatem in eo potissimum consistere video, ut rege sine herede et eo masculo exstincto, liberum sit ei, quemcunque velit, principem eligere. Neque credo Vestra Maiestas ob hoc mihi succensebit, quando et meas exceptiones in animum revocaverit, et diligenter haec omnia secum consideraverit, quin potius spero factum meum probaturam, cui supplico humillime, ne haec in aliam, quam in quam a me fiunt, partem accipiat. Non sequor in hoc, ita me Christus Dominus iuvet et salvum faciat, aliud, nisi patriae commodum ac libertatem et id, quod video esse iustum et aequum, a quo recedere, praesertim in re adeo gravi et patriae libertatem concernente nullo modo possum. | Felséged – esdekelve kérem – megbocsátást ad majd nekem, ha – amint kezdettől mindig mondtam – semmiféle hazai elnyomásnak, semmiféle keresztény vér ontásának nem akarok részese lenni, és ha az anya ölébe, aki szült, táplált, ápolt, aki nem csekély előnyökkel és méltóságokkal halmozott el, mint nem hálátlan fiú menekülök, és nyugalmát, békéjét, jogát és szabadságát mindennél előbbre helyezem. Ezt a szabadságot pedig leginkább abban látom állni, hogy ha a király örökös nélkül, éspedig fiúörökös nélkül kihalt, szabad legyen számára bárkit fejedelmül választani, akit akar. Nem hiszem, hogy Felséged emiatt haragudni fog rám, ha kifogásaimat felidézi, és mindezt gondosan megfontolja; sőt remélem, hogy helyeselni fogja tettemet, és alázatosan kérem, hogy ezt ne másképp értelmezze, mint ahogyan én teszem. Ebben – úgy segítsen és üdvözítsen engem Krisztus, az Úr – semmi mást nem követek, csak a haza hasznát és szabadságát, és azt, amit igazságosnak és méltányosnak látok, és amitől – főként ilyen súlyos, a haza szabadságát érintő ügyben – semmiképpen sem tudok eltérni. |
| Acciderunt quidam his superioribus diebus nonnulla, quae mihi difficillima certe fuere toleratu, et quae potuissent quemvis facile a servitiis Vestrae Maiestatis reddere alienum. Nam et tractatus secretiores quandoque me Posonii existente a me tanquam a persona suspecta vidi esse celatos. Quam sit autem difficile ei servire, cui te noveris esse suspectum, immo quam ab homine ingenuo alienum, nemo est, qui ignoret. Et praeterea pensio sive intertentio ita est mihi a dominis Vestrae Maiestatis oratoribus oblata, ut vel ex eo facile intellexerim Vestrae Maiestatis a me alienationem. Nam post menses sex, quibus fui apud Maiestatem Reginalem in Vestrae potissimum Maiestatis obsequiis, offerebantur mihi (quod me pudet scribere), florenos quinquaginta ea lege, ut alios quinquaginta ad aliud temporis fortasse semestre spatium exspectarem, cum tamen ego non ignorem, Serenissime Princeps, quid fuerit datum et quid assidue detur aliis, quibus nihilo est inferior mea conditio, quid fuerit a Vestra Maiestate suas partes sequentibus promissum. | A közelmúlt napjaiban bizonyos dolgok történtek, amelyeket bizony igen nehéz volt elviselnem, és amelyek bárkit könnyen elidegeníthettek volna Felséged szolgálatától. Mert azt is láttam, hogy a titkosabb tárgyalásokat néha, amikor Pozsonyban tartózkodtam, elrejtették előlem, mint gyanús személy elől. Hogy pedig mily nehéz annak szolgálni, akinek tudod, hogy gyanús vagy, sőt mennyire idegen ez a szabad lelkű embertől, azt senki sem nem tudja. Ezenfelül a járadékot vagy ellátmányt Felséged követei úgy ajánlották fel nekem, hogy már ebből is könnyen megértettem Felséged elidegenedését tőlem. Hat hónap után ugyanis, amelyet a királyné Felségénél, főként azonban Felséged szolgálatában töltöttem, felajánlottak nekem (szégyellem leírni) ötven forintot azzal a feltétellel, hogy újabb ötvenre talán egy újabb félévnyi időtartam múlva számítsak, noha jól tudom, Legfelségesebb Fejedelem, mit adtak és mit adnak folyamatosan másoknak, akiknél helyzetem semmivel sem alábbvaló, és mit ígért Felséged a pártját követőknek. |
| Praecesserat illud quoque, quod pedites Vestrae Maiestatis, quos Posonii habet, ne verbo quidem a me vel aliquo meorum unquam lacessiti, nocte intempesta tam me quam meis fere omnibus in primum somnum resolutis hospitium meum armis et pixidibus aggressi, si fores domus effringere potuissent, procul dubio me simul cum fratre ac meis omnibus crudelissime interemissent, uno tamen ex servitoribus per eum, qui nescio qua de causa clam fuerat domum paulo ante ingressus, haud levi vulnere affecto. Super quo toties conquestus, toties supplicans, toties iudicium implorans nunquam merui exaudiri. | Ezt megelőzte az is, hogy Felséged pozsonyi gyalogosai, akiket sem én, sem az enyéim közül senki soha egy szóval sem ingerelt, mélyen éjszaka, amikor én és szinte az összes enyém az első álomba merültünk, fegyverekkel és puskákkal megtámadták a szállásomat, és ha a ház kapuját be tudták volna törni, kétségtelenül a legkegyetlenebbül megöltek volna engem fivéremmel és minden emberemmel együtt; egyik szolgámat azonban súlyosan megsebesítette az, aki – nem tudom, milyen okból – nem sokkal korábban titokban belépett a házba. Ezért oly sokszor panaszkodtam, oly sokszor kérvényeztem, oly sokszor kértem ítéletet, de soha nem érdemeltem meghallgatást. |
| Accessit postea infamia libellis Iohannis Cuspiniani nationi nostrae inflicta, ubi desertores et proditores vocamur, soboles scelerata nec terra nec aere ferenda, et principes Christiani ad nos funditus e rerum natura tollendos atque exterminandos concitantur et advocantur. | Ezután járult hozzá a Johannes Cuspinianus iratai által nemzetünkre mért gyalázat, amelyben szökevényeknek és árulóknak neveznek bennünket, gonosz ivadéknak, amelyet sem a föld, sem a levegő nem tűrhet el, és amelyben a keresztény fejedelmeket arra uszítják és hívják, hogy bennünket gyökeresen kitöröljenek a világból és kiirtsanak. |
| Accesserunt alia etiam pleraque, ut Luteranismi etiam labem foedissimam taceam, a quo Hungariae vehementissime timeo. Licet norim Vestram Maiestatem esse Christianissimam, non defuerunt, inquam, pleraque alia, quae negare non possum, quin me vehementissime moverint et moveant. Sed tanta fuit in me cupiditas Vestrae Maiestati serviendi, quod haec omnia sustinuissem et sustinerem, meque, sicut hactenus feci, amicorum ope in obsequiis Vestrae Maiestatis sustentarem. Sed cum agatur de patria, cui omnia debemus, de eius libertate, quam tueri et usque ad unicam guttam sanguinis defendere tenemur, cogar id facere, cum bona venia Vestrae Maiestatis, quod patriae potius quam quod Vestrae Maiestati video esse conducibile. | Még sok más is hozzájárult, hogy a lutheranizmus legocsmányabb szennyéről is hallgassak, amelytől Magyarországot nagyon félem. Jóllehet tudom, hogy Felséged legkeresztényibb, mondom, nem hiányzott sok más, amiről nem tagadhatom, hogy a legerősebben megrázott és megráz. De akkora volt bennem a vágy, hogy Felségedet szolgáljam, hogy mindezt elviseltem volna és elviselném, és – ahogyan eddig tettem – barátaim segítségével Felséged szolgálatában tartanám magamat. Ámde mivel a hazáról van szó, amelynek mindennel tartozunk, szabadságáról, amelyet óvni és egyetlen csepp vérig védeni tartozunk, Felséged jóindulatú engedelmével arra leszek kénytelen, amit inkább a haza, mint Felséged javára szolgálónak látok. |
| Et cum pro certo intelligam in ista proxima dieta me potissimum accusari, qui rege e medio sublato sigillum regni, quod apud me erat, ad Vestram Maiestatem extra regni limites detulerim, atque ibi plura in regni praeiudicium diplomata ac litteras confecerim, cogor, quantum possum, hanc notam diluere, et honorem meum defendere, ac me super his coram tota Hungaria, cuius illud erat praecipuum pignus, expurgare. Haec enim esse falsa et falso in me conficta. Vestra Maiestas est mihi testis, quae veluti iustissimus princeps a me talia nunquam expetivit, immo credo ne cogitavit quidem. | És mivel biztosan megtudtam, hogy ezen a legközelebbi országgyűlésen elsősorban engem vádolnak azzal, hogy a király elhunyta után az ország pecsétjét, amely nálam volt, Felségedhez vittem az ország határain kívülre, és ott az ország kárára több oklevelet és levelet szerkesztettem, kénytelen vagyok, amennyire tőlem telik, e gyalázatot lemosni, becsületemet megvédeni, és ezek tekintetében egész Magyarország előtt – amelynek az a pecsét fő záloga volt – tisztázni magamat. Mert ezek hamisak, és hamisan koholták őket ellenem. Felséged a tanúm, aki mint a legigazságosabb fejedelem ilyesmit soha nem kívánt tőlem, sőt hiszem, hogy még csak nem is gondolt rá. |
| Neque item negligere possum eam notam, quam mihi cum aliis in hoc ipso conventu infligere nituntur, quod et coram Maiestate Reginali ac dominis consiliariis heri aperte dixi hominis prorsus imprudentis et famae suae prodigi esse existimans, pro causa, quam non videat satis firmis fundatam radicibus iustam proscriptionis ac perduellionis notam a patria suscipere. | Nem hagyhatom figyelmen kívül azt a gyalázatot sem, amelyet ugyanezen a gyűlésen másokkal együtt rám igyekeznek róni, és amelyről tegnap a királyné Felsége és a tanácsurak előtt is nyíltan szóltam, azt tartva, hogy teljesen meggondolatlan és hírnevét pazarló emberre vall, ha valaki olyan ügyért, amelyet nem lát elég szilárd gyökereken nyugvónak, a hazától a számkivetés és a hazaárulás jogos bélyegét magára veszi. |
| Supplicaturus semper, dum vivam, Vestrae Maiestati, uti pio, iusto et vero catholico principi, ut in Hungaria quoque adipiscenda non aliud faciat, quam quod in minoribus regnis suae ditioni subiicendis fecit. Bohemia videlicet Slesia, Moravia, ad quae licet ei per regum nostrorum serenissimorum alterius filiam, alterius sororem, inclitam dominam reginam Annam ius competeret apertissimum, ea tamen modestia usa est Vestra Maiestas, ut non prius illarum provinciarum vel titulum sibi usurpaverit, quam non quattuor aut quinque personarum sed communibus omnium populorum votis ac suffragiis in principem eligeretur. Non patiatur se illorum seduci consiliis, qui ei vel pactis illis et conventionibus antiquis, vel iure geniturae, vel hoc novo electionis genere ius aliquod competere ad Hungariam fortasse affirmant. Veritatem potius amplectatur, quam istorum vanas opiniones. | Mindig, amíg élek, könyörögni fogok Felségednek, mint kegyes, igazságos és igaz katolikus fejedelemnek, hogy Magyarország megszerzésében se tegyen mást, mint amit a kisebb királyságok alávetésében tett: Csehországban, Sziléziában, Morvaországban, amelyekre bár királyaink közül az egyiknek leánya, a másiknak nővére, Anna királyné asszony révén a legnyilvánvalóbb joga volt, Felséged mégis olyan szerénységet tanúsított, hogy e tartományok címét sem sajátította ki magának előbb, mint hogy nem négy vagy öt személy, hanem minden nép közös kívánsága és szavazata által fejedelemmé választották. Ne engedje, hogy azok tanácsai félrevezessék, akik azt állítják, hogy neki talán valamilyen joga van Magyarországra, akár azok a régi szerződések és egyezmények, akár a születés joga, akár a választásnak ez az új fajtája alapján. Inkább az igazságot karolja fel, mint azok hiú véleményeit. |
| Cogitet, si reliquias potius miserae nationis, quam nationem de Christiana Republica, de regnis et serenissimis maioribus suis, de se certe optime meritam armis aggressa fuerit, quod erit totius Christianitatis de se iudicium? Quid dicunt illi, qui istas etiam alias infinitas sanguinis Christiani effusiones merito exsecrantur? Satis iam Christiani sanguinis a Christianis inter Christianos, Christianissime Rex, per tot annos in Italia est fusum et assidue funditur. | Gondolja meg: ha fegyverrel támadja meg egy szerencsétlen nemzet maradványait – vagy inkább magát a nemzetet, amely a keresztény közösségnek, országainak és felséges őseinek, bizony neki magának is a legjobb szolgálatot tette –, milyen lesz az egész kereszténység ítélete felőle? Mit mondanak azok, akik a keresztény vér másféle, végtelen kiontásait is joggal átkozzák? Elegendő keresztény vér ontatott már, Legkeresztényibb Király, keresztények által keresztények között annyi éven át Itáliában, és szüntelenül ontatik. |
| Hungaria vero et prioribus annis et maxime anno superiore a Turcis satis calamitatis accepit. Si afflictae per Turcos addetur afflictio etiam per amicos, o illam vere omnibus regnis et provinciis, quae unquam a condito orbe infelices fuerunt, longe infeliciorem, mihi profecto certum est, quaecunque sors patriam manet, eam cum patria sustinere, quemcunque ei vel hostem vel amicum fortuna dederit. | Magyarország viszont a korábbi években, és leginkább a múlt évben, elég csapást kapott a törököktől. Ha a törökök által megsújtottra a barátok általi sújtás is ráadódik – ó, mennyivel boldogtalanabb lesz az minden országnál és tartománynál, amely a világ megalapítása óta valaha boldogtalan volt! –, nekem bizony bizonyos, hogy bármilyen sors vár a hazára, azt a hazával együtt viselem, akár ellenséget, akár barátot ad neki a sors. |
| Maiestati Vestrae hac una re excepta semper rebus in omnibus, ut domino et principi omnium benignissimo libentissimo animo serviturus, memorque perpetuo futurus illius in me gratiae, et si quae mecum de rebus Vestrae Maiestatis sunt communicata, in arcano pectoris semper fidelissime conservaturus. | Felségednek, ezt az egy dolgot kivéve, mindig és mindenben, mint a legjóságosabb úrnak és fejedelemnek, a legszívesebben fogok szolgálni, mindig emlékezni fogok irántam tanúsított kegyére, és ha valamit Felséged ügyeiről velem közöltek, azt a szívem titkában mindig a leghűségesebben megőrzöm. |
| Quae et ipsa, supplico, recordari velit me ut Vestrae Maiestati ac per eam patriae prodesse et servire possem, multa commoda, quae mihi in patria, si Vestram Maiestatem secutus non fuissem, obvenire poterant, et inter alia amplissimum magistratum neglexisse, atque illud etiam esse passum, ut is magistratus, qui nunquam ex ordine ecclesiastico exierat, per meam, ut intelligo, absentiam ad manus secularium deveniret. | Esdeklem, hogy Felséged maga is emlékezni méltóztassék arra, hogy én – hogy Felségednek és általa a hazának hasznára lehessek és szolgálhassak – sok olyan előnyt, amely odahaza rám juthatott volna, ha Felségedet nem követem, és többek között a legnagyobb méltóságot is figyelmen kívül hagytam, sőt azt is eltűrtem, hogy ez a méltóság, amely soha nem lépett ki az egyházi rendből, távollétem folytán, amint értesültem, világiak kezére jusson. |
| Supplico Vestrae Maiestati humillime, dignetur me ob causas supradictas non solum excusatum, sed etiam in gratia sua habere, cui nihil in vita molestius accidisse certo sibi persuadeat, quam quod non possim salva conscientia, salva libertate patriae, salva vero honestate ea obsequia praestare Vestrae Maiestati, quae a me fortasse desideraret. Sed Deo magis et patriae scio esse oboediendum, quam cuiquam mortalium. | Alázatosan kérem Felségedet, méltóztassék engem a fent mondott okok miatt nemcsak mentségben tartani, hanem kegyében is megtartani; győződjék meg róla biztosan, hogy nekem életemben semmi sem esett kellemetlenebbül, mint az, hogy a lelkiismeret, a haza szabadsága, sőt a becsület sérelme nélkül nem tudom megadni Felségednek azt a szolgálatot, amelyet esetleg kívánna tőlem. De tudom, hogy Istennek és a hazának inkább kell engedelmeskedni, mint bármely halandónak. |
| Vestram Maiestatem Deus Optimus Maximus semper sanam ac felicissimam conservet. In cuius gratiam servitutem meam humillime commendo. | Felségedet a legjobb és legnagyobb Isten tartsa meg mindig épségben és a legnagyobb szerencsében. Kegyelmébe legalázatosabban ajánlom szolgálatomat. |
| Ex Deven, XVIII. Martii 1527. Eiusdem Vestrae Maiestatis Sacratissimae humillimus servulus et capellanus Stephanus Brodericus episcopus Syrmiensis. [Kívül a címzés:] Ad manus Sacrae Regiae Maiestatis, domini mei gratiosissimi, Pragae. [Ugyanitt közel egykorú kézírással:] Excusatio Broderici, episcopi Sirmiensis alienationis suae a rege Ferdinando. In qua indicit etiam ius electionis regni in regem liberum esse. | Dévényben, 1527. március 18. Ugyanazon Legszentebb Felséged legalázatosabb szolgácskája és káplánja, Brodarics István szerémi püspök. [Kívül a címzés:] Szent Királyi Felsége, legkegyelmesebb uram kezéhez, Prágában. [Ugyanott közel egykorú kézzel:] Brodarics szerémi püspök mentegetőzése a Ferdinánd királytól való elidegenedése miatt. Ebben azt is kijelenti, hogy a királyválasztás joga szabad. |
Vitás helyek a kéziraton
A kivágások a Turul 2011-es számában közölt hasonmás-mellékletből valók (Kasza 2011, 15–20. o.). Az olvasatban a kézirat u/v és i/j használata megmarad, a rövidítések fel vannak oldva, a bizonytalan betűk helyén […] áll. Az idézett magyar mondatok Kasza fordításából valók.
1. A chirographum: kötelezvény vagy kézírás?
Cuius rei tam Maiestates vestrae, quam domini Consiliarii et chirographum etiam vestrae Maiestatis est mihi locupletissimo testimonio
Kasza így fordítja: „Felségtek saját kezűleg írt kötelezvénye” (12. o.). A latin szó, a chirographum, a kézírást jelenti, a kézzel írt iratot; azt, hogy Ferdinánd kötelezettséget vállalt volna, a mondat nem mondja. Brodarics a saját álláspontjának tanújaként hivatkozik rá. A többes számú Maiestates vestrae itt egyetlen helyen fordul elő, Ferdinánd és Mária együttes említésére; a levél másutt egyes számban szól Ferdinándhoz, ezért a fordításban „Felséged” áll, ahol Kasza „Felségtek”-et ír.
2. A várak felsorolása és az áthúzott szavak
omissa fuerunt. Si arcem Buden. Strigonien. Visegraden cum Regni Corona. Albam, Jaurinum. postremo illa etiam quae nobis in manibus erant. Tatam et Comaron. tam facile amisimus. Si quod tunc sine ullo sanguine adipisci poteramus. Nunc per mille mortes. [áthúzva: p tantum Re…] p tantam Christiani sanguinis [áthúzva: effusion…] quod et litterae Maiestatis V. ad Regnicolas Hungariae proxime datae manifeste declarant. effusionem p tantam huius miserae
Az előző mondat ea, quae nobis ultro offerebantur tagmondata semleges (ea, „azok”); Kasza „azokat a helyeket”-nek fordítja („azokat a helyeket, melyeket önként felajánlottak nekünk”, 12. o.). A helyekre csak a következő mondat várlistája utal. A lista Budát, Esztergomot és Visegrádot a koronával, majd Székesfehérvárt (Alba) és Győrt (Iaurinum) említi elvesztettként, a postremo illa etiam, quae nobis in manibus erant tagmondat pedig Tatára és Komáromra vonatkozik. A győri várról lásd még: A Sárffy-levél. A kéziraton két helyen áthúzott, megkezdett szavak látszanak (a tantum Re… és az effusion… kezdetű); az olvasatban [áthúzva: …] jelöli őket.
3. A pozsonyi támadás: kard vagy „fegyverek és puskák”?
nocte intempesta. tam me quam meis fere omnibus primum Somnum resolutis. hospicium meum armis et pixidibus aggressi. Si fores domus effringere potuissent. proculdubio me simul cum fratre ac meis omnibus crudelissime interemis[…] uno tamen ex servitoribus per eum qui nescio qua de causa clam fuerat domum paulo ante ingressus. haud leui vulnere
Kasza fordításában „karddal és puskával megrohanták szálláshelyemet” (13. o.). A latin armis et pixidibus „fegyverekkel és puskákkal”, többes számban, kard nélkül. A megsebesített szolgát az sebesítette meg, aki – nem tudom, milyen okból – már korábban titokban belépett a házba (per eum, qui nescio qua de causa clam fuerat domum … ingressus). Kasza „egyikük”-ként adja (13. o.); a latin szöveg csak arról szól, aki előbb belopózott.
4. Cuspinianus vádja: „gyávák” vagy szökevények?
inflicta. Vbi desertores et proditores vocamur. Soboles scelerata. nec terra nec aere ferenda. Et principes xpiani ad nos funditus e rerum natura tollendos atque exterminandos concitantur et aduocantur.
Kasza: „gyávának és árulónak neveznek bennünket, olyan bűnös fajzatnak, melyet sem a föld, sem az ég nem tud elviselni” (13. o.). A desertor szó szerint szökevény, cserbenhagyó, vagyis a csatatér vagy a király elhagyója; a vád tárgya a csatából való megfutamodás és az ország elárulása, nem a gyávaság mint jellemhiba. A nec terra nec aere „sem a föld, sem a levegő”.
5. A „régi szerződések”
talia tractarentur. praesertim postquam cognoui contractus illos. qui inter Hungariam et Austriam olim facti fuerunt adhuc in Diuis Maximiliano Imperatore et Philippo Rege felicis
Kasza így fordítja: „azok a szerződések, melyek még az Istenben boldogult Miksa császár és a boldog emlékezetű Fülöp király idején Magyarország és Ausztria között köttettek, érvényüket vesztették” (13. o.), és a 9. jegyzetben az 1491. évi pozsonyi békére vonatkoztatja. A levél évszámot nem nevez.
6. A „legnagyobb méltóság”: ajánlat vagy mulasztás?
Patria si vram Maiestatem sequutus non fuissem obuenire poterant. Et inter alia amplissimum Magistratum neglexisse. Atque illud etiam esse passum ut is Magistratus qui nunquam ex ordine ecclesiastico exierat. per meam ut intelligo absentiam ad manus secularium deueniret.
Kasza fordításában Brodarics „elutasított számos kedvező ajánlatot, köztük a legmagasabb tisztségre vonatkozót is, melyet nekem odahaza tettek” (14. o.). A latin szöveg szerint odahaza „sok előny” (multa commoda) juthatott volna neki (obvenire poterant), ha nem követi Ferdinándot, és ezek között a legnagyobb méltóságot figyelmen kívül hagyta (neglexisse). Ajánlatot és elutasítást a mondat nem mond ki. A méltóságot a levél nem nevezi meg; Kasza a 21. jegyzetben a kancellári tisztséggel azonosítja (Werbőczy István 1526 novemberétől 1540 júliusáig volt János kancellárja). A levél szerint ez a méltóság (is Magistratus qui nunquam ex ordine ecclesiastico exierat) addig soha nem került ki az egyházi rendből, és Brodarics távolléte miatt világiak kezére jutott; ez egybevág Kasza azonosításával, hiszen Werbőczy világi személy volt.
7. Az aláírás és az öröklési jog mondata
Eiusdem vestrae Maiestatis Sacratissimae humillimus Servulus et cap[ellanus] S. Brodericus Epus Syrmien[sis]
Kasza: „Legszentebb Felségtek legalázatosabb szolgálja és káplánja” (14. o.); a servulus „kis szolga”. A kéziraton a megszólítás egyes számú (Eiusdem Vestrae Maiestatis Sacratissimae), Kasza fordításában többes. A záradék formulája (servulus et capellanus) a Sárffy-levél lipcsei másolatának záradékától (Humillimus servitor et C[…]) a második szóban eltér; lásd: Szerző, aláírás, keltezés.
További megjegyzések a fordításhoz
- Az öröklési jog mondata. A quod quamvis ita esset, et nihil dubitandum mihi de huiusmodi iure censerem szerkezete szabálytalan; Kasza feltételesen fordítja („ha ez így van”), itt engedményes mellékmondatként szerepel („ha így állt is a dolog”).
- Bibliai hang. A Sed Deo magis et patriae scio esse oboediendum, quam cuiquam mortalium mondat az ApCsel 5,29 Vulgata-szövegére emlékeztet (obedire oportet Deo magis quam hominibus).
A levél mint indoklás: az értelmezések
A következő bekezdések korábban a Főpapok és főurak lapon álltak; onnan kerültek ide. A levélből idézett magyar mondatok Kasza fordításából valók.
A legjobban dokumentált egyéni indoklás Brodarics Istváné. Pálffy összefoglalása szerint részben elvi, részben személyes (gyakorlati) okai voltak (Pálffy 2011, 4–6. o.). Az elvi kifogás Ferdinánd módszerei ellen irányult (lásd a Főpapok és főurak lap keretfeltételek szakaszát); Brodarics emellett kétségbe vonta az örökösödési szerződések alapján támasztott igényt, és a pozsonyi választást „négy-öt ember” választásának nevezte, ami Pálffy szerint nem felelt meg a valóságnak (4. o.). A személyes okok között szerepelt a vele szemben növekvő bizalmatlanság (Mária pozsonyi udvarában fontos döntéseket titkoltak el előle), a pozsonyi házát ért támadás, a méltóságát semmibe vevő alacsony javadalmazás, és az, hogy értesülése szerint a Szapolyai március 17-én megnyílt budai országgyűlésén hazaárulással akarták megvádolni (5–6. o.). Brodarics maga is számolt azzal, hogy mások haszonlesésnek tulajdonítják a lépését (6. o.). A kancellári tisztség sorsáról a források értelmezése eltér: Kasza 2007 (10–11. o.) szerint Ferdinánd megválasztása után leváltotta Brodaricsot, és Szalaházy Tamást nevezte ki helyére, ami közrejátszott a pártváltásban; Pálffy szerint ez forrásokkal nem igazolható, mert Thurzó Elek 1527. március 22-i levele szerint Brodarics a pártváltásig megtartotta a kancellári címet, Szalaházy kinevezésére pedig 1527 szeptemberéből van a legkorábbi adat (Pálffy 2011, 5–6. o.). A két megfogalmazás közül az újabb azt hangsúlyozza, hogy a bizalmatlanság a két királyválasztásról és a fegyveres tervekről kifejtett véleményben gyökerezett (uo.).
A személyes panaszok a levélben konkrétak. Brodarics szerint pozsonyi tartózkodása idején a bizalmasabb megbeszéléseket eltitkolták előle, „mintha gyanús személy lennék”; hat hónapnyi szolgálat után ötven forintot ajánlottak neki, azzal, hogy fél év múlva talán másik ötvenet remélhet; Ferdinánd pozsonyi gyalogosai éjszaka fegyverekkel és puskákkal megtámadták a szállását; egyik szolgáját súlyosan megsebesítette az, aki nem sokkal korábban titokban belépett a házba; panaszaival pedig nem talált meghallgatásra (13. o.). Kasza szerint Brodarics 1526. szeptember 5-én érkezett Pozsonyba, és onnan 1527 márciusának közepéig a Habsburg-párt híve volt (11. o., 13. jegyzet). A levél megnevezi Johannes Cuspinianus röpiratát, amely a magyarokat desertores et proditores-nek, vagyis szökevényeknek és árulóknak nevezi (Kasza fordításában „gyávának és árulónak”, 13. o.), továbbá azt a tudomását, hogy a Budán 1527. március 17-én megnyílt országgyűlésen azzal akarják megvádolni, hogy az ország pecsétjét Ferdinándhoz vitte az országon kívülre (13. o.; a gyűlésről Kasza 11. o., 16. jegyzet). Kasza Brodarics 1526. novemberi levelére hivatkozik, amely szerint a királyi pecsétet a visszaélések elkerülésére összetörték; ezt szinte biztosnak tartja, mert a király halálával a pecsét úgyis érvényét vesztette (11. o., 17. jegyzet). A levél végén Brodarics arra kéri Ferdinándot, emlékezzék: ha nem követte volna őt, odahaza sok előny juthatott volna neki, köztük a legnagyobb méltóság (amplissimum magistratum), amelyet figyelmen kívül hagyott, és eltűrte, hogy ez a méltóság, amely soha nem került ki az egyházi rendből, távolléte miatt világiak kezére jusson (14. o.). Kasza jegyzete a méltóságot a kancellárival azonosítja: János király 1526 novemberében Werbőczy Istvánt nevezte ki kancellárjává, aki 1540 júliusáig viselte a tisztséget (12. o., 21. jegyzet).
Az időzítést Pálffy a levélen kívüli adatokkal egészíti ki. Szerinte Brodarics 1526 decemberéig Ferdinánd elkötelezett híve volt: az októberi hainburgi tanácskozásra nem hívták meg, mégis hűségnyilatkozatot tett mellette; Ferdinánd 1526 őszén leveleket írt neki, és a híveinek kiállított iratokon a nádor és Szalaházy Tamás után említették. A Szapolyai megválasztására összehívott novemberi székesfehérvári országgyűlésre meghívót kapott, és barátai révén értesült arról, hogy János fenntartaná számára a kancellári állást, a távolmaradókat viszont hűtlenséggel és vagyonvesztéssel fenyegették; mégsem ment el (Pálffy 2011, 5. o.). 1526. november 14-i levelében már a polgárháború miatti aggodalom jelenik meg; Ferdinánd decemberi pozsonyi választó gyűlésén részt vett, Ferdinánd pedig 1527. január 10-én még megköszönte hűséges szolgálatait (5–6. o.). A novembertől márciusig terjedő négy hónapból levél nem ismert, ezért a távolodás folyamatából Pálffy szerint csak az eredmény látszik (6. o.). Thurzó Elek 1527. március 22-én már titkos, engedély nélküli pártváltásról írt Batthyány Ferencnek, de az okot nem ismerte (6. o.).
Oborni Teréz tanulmánya a levél ismerete nélkül készült (21. o., csillagos jegyzet), és a döntést az erőviszonyokból magyarázza. Szerinte a Mohács utáni években a főpapok és főurak nagy része „mozgásban volt”, vagyis aszerint váltott oldalt, hogy melyik király kedvezett a hadi vagy politikai szerencse szerint, és hol látták biztosabbnak saját, családjuk és birtokaik jövőjét (21. o.); a néhány hónapos útkeresés „teljesen emberi és érthető” volt (21. o.). 1527 tavaszán János már meg volt koronázva, a nemesség nagyobb része mellette állt, és az ország szinte egész területe az ő fennhatósága alatt volt; Ferdinándot 1526 decemberében választották meg, de csak 1527 novemberében koronázták, és az országba még nem érkezett meg; a lengyel királyi udvar Jánost részesítette előnyben (22. o.). Oborni szerint Ferdinánd „feltehetően, de nem bizonyosan” már 1526 végén leválthatta Brodaricsot a kancellári tisztségből, és Szalaházy Tamást nevezhette ki; ha ez nem történt meg, Brodarics akkor is mellőzöttnek érezhette magát (22. o.). 1527 tavaszán I. Zsigmond lengyel király Statileo János útján ajánlotta be őt János királynál (22. o.).
A pártváltás gondolata Brodarics későbbi pályáján is felbukkan. Oláh Miklós 1530 februárjában ezt írta neki: „Jobb lett volna megtartanod feddhetetlen híredet, mintsem valamiféle előny megszerzésének reményében letérülnöd a helyes útról” (Pálffy 2011, 6. o.). Brodarics 1536 elején is kérte Oláhot, győzze meg az akkor már Németalföldön élő Mária királynét, hogy átállása nem az ő személye elleni árulás volt, hanem 1527 tavaszán nem volt más választása (uo.). Oborni szerint Brodarics és Frangepán Ferenc a váradi tárgyalások során kérte, hogy Ferdinánd fogadja őket szolgálatába (ezt a szöveg 1536 augusztusára teszi, a hivatkozott Wese-jelentés jegyzete 1535. augusztus 20-ára), 1537-ben Körmöcbányán harmadszor tették ugyanezt, az év októberében pedig ismét; mindannyiszor azzal a kikötéssel, hogy János ellen nem tennének semmit. Wese érsek és Ferdinánd az ajánlatot nem fogadta lelkesedéssel, az októberire pedig nem érkezett válasz (Oborni 2011, 25–26. o., 31. jegyzet).
Brodarics címere
Laczlavik György szerint II. Lajos 1517. május 25-én címereslevelet adott „jerosini” Brodarics Istvánnak. A család korábbi címere kék mezőben egy ellenségtől üldözött páncélos vitézt ábrázolt, aki csónakban evez a túlpartra; a király ezt egy repülő hollóval egészítette ki, amely a vitéz feje fölött babérkoszorút tart. A kiváltságban a testvére, Mátyás, valamint Mátyás fiai, Ferenc és Elek is részesültek. A címereslevél eredetije ismeretlen: a szöveg és a címerkép az 1897-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került példányról készült másolatból rekonstruálható (MOL R 64 – 2. tétel – No. 48). Laczlavik a címert „beszélő” címernek is tartja, mert a csónak és a családnév összefügg (Laczlavik 2011, 28. o.).
Források
- MNL OL, R 319 (1526 utáni gyűjtemény, Kisebb családi fondtöredékek), No. 2443: Brodarics István levele I. Ferdinándhoz, Dévény, 1527. március 18. (a Turul-számban közölt hasonmás alapján).
- Turul 84 (2011) 1. füzet: Reisz T. Csaba, A Brodarics-levél. A Magyar Országos Levéltár 2010. évi új szerzeményéről, 1–2. o.; Pálffy Géza, Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után, 3–6. o.; Kasza Péter, Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz Szapolyai János királyhoz való csatlakozásáról, 7–20. o. (latin szöveg 9–12., magyar fordítás 12–14., hasonmás 15–20. o.); Oborni Teréz, Szapolyai (I.) János király diplomatája, Brodarics István, 21–27. o.; Laczlavik György, Brodarics István címereslevele, 28–30. o.
- Fraknói Vilmos, Századok 11 (1877) 58–61. o.