Az 1526-os főpapok és főurak sorsa és pártállása: Mohács, Szapolyai, Ferdinánd

Utolsó frissítés: 2026. november

Bevezetés és módszer

A cikk az 1526-ban tisztséget vagy országos méltóságot viselő főpapokat és főurakat veszi sorra, és mindegyikről azt rögzíti, mi lett vele a mohácsi csatában, majd 1526–1530 között Szapolyai Jánost vagy I. Ferdinándot támogatta-e.

Mohács szerinti kategóriák: elesett; túlélte (jelen volt a csatában); nem volt jelen; a források alapján nem dönthető el. Pártállás: Szapolyai-párti; Ferdinánd-párti; pártot váltott (iránnyal és évvel); nincs adat.

Forráselv: minden állítás mellett a forrás és az oldalszám áll; ahol a források eltérnek, mindkettőt közöljük. A táblázatok a személyek tetteit és a források adatait rögzítik, értékelés nélkül; ahol egy adat csak egy forrásra épül, ezt jelezzük.

A főpapok (1526)

A magyar főpapi kar 1526-ban 15 tagot számlált; Botlik Richárd szerint hét közülük (47%) elesett Mohácsnál (Botlik 2017, 9). R. R. Betts a New Cambridge Modern History II. kötetében a királyság 16 főpapja közül hetet nevez meg elesettként: a két érseket (Szalkai László esztergomi, Tomori Pál kalocsai), a győri, pécsi, csanádi és nagyváradi püspököt, valamint a boszniai címzetes püspököt (Betts 1990, 209). A hét egyházmegye megegyezik az alábbi táblázatéval; a kar összlétszámát Betts 16-ban adja meg, Botlik 15-ben. Nádasdy Tamás 1526. szeptemberi névjegyzéke hét életben maradt püspököt nevez meg: Várday Pál egri, Simon (Erdődy Simon) zágrábi, Gosztonyi János erdélyi, Tamás (Szalaházy Tamás) veszprémi, Brodarics István szerémi, Podmaniczky István nyitrai és Országh János váci püspököt (Jászay 1846, 50; a Piarista adattár a püspökök nevét nem közli, csak számukat). A nyolc életben maradt püspök közül Josefics Ferenc zenggi püspök nincs a jegyzéken; mindegyikük pártállását a lenti források külön-külön adják.

Megjegyzések. (1) A Mohács utáni kinevezések nem szerepelnek a táblázatban: 1527-ben Ferdinánd Szalaházyt kancellárnak, Sulyok Györgyöt pécsi, Macedóniai Lászlót váradi, Gerendi Miklóst erdélyi püspöknek nevezte ki (Bessenyei 2003, 99); Czibak Imre váradi püspökségét Szapolyai adományozta (Botlik 2017, 32, 226. jegyzet).

A zászlósurak és az országos méltóságviselők (1526)

A táblázat azokat tartalmazza, akiknek 1526-ban országos vagy udvari méltósága volt, és akikről legalább egy olvasott forrásban van pártállásra utaló adat. A „Mohács” oszlop a jelenlétre vonatkozik; ahol a források nem mondanak egyértelműen semmit, „nem dönthető el” szerepel. A pártváltás irányát és évét csak ott szerepel ahol a forrás ezt feltünteti.

Megjegyzések. (1) A „méltóság” rovatban „–” áll, ahol nincs az 1526-os országos tisztséget egyértelműen megadó forrást; (2) A Piarista adattár és az Archontológia weboldal, ezért oldalszám nélkül, csak szakasz szerint hivatkozható. (3) A „Mohács” oszlop Botlik 2017, Jászay, a Piarista adattár és az Archontológia adataira épül; Botlik azon összesített megállapítását, hogy a főurak kevesebb mint fele jelent meg Mohácsnál, B. Szabó János és C. Tóth Norbert vitatja (A mohácsi csata 2025, 96. o.). (4) Nádasdy 1526. szeptemberi névjegyzéke nem a csatában részt vevők, hanem az életben maradt főpapok és főurak névsora (Jászay szerint azoké, akik Ferdinánd céljára a legalkalmasabbak lehettek; 29 név: Jászay 1846, 50–52), ezért a jegyzéken szereplés a csatabeli jelenlétet nem bizonyítja: Szapolyai János és Ernuszt János is rajta van, noha egyikük sem volt Mohácsnál. Bornemisza János a névjegyzéken az életben maradt főméltóságok között áll („Joanni Bornemyza comiti Posoniensis et castellano arcis Budensis”), a táblázat többi forrása viszont nem foglalkozik vele; mohácsi jelenléte ezért nem dönthető el. A jegyzék záró mondata („Alii omnes domini, comites, barones, prelati et officiales Maiestatis regie et reginalis sunt in expeditione et conflictu preterito interfecti”) szerint a többi főméltóság a hadjáratban és a csatában elesett; azonos kezdetű mondatot B. Szabó János és C. Tóth Norbert a Turzó Elek-féle listán is idéz (MNL OL DF 276 121; 2019, 480, 26. jegyzet). Jászay szerint Bornemisza az öregsége miatt lassan közeledett Pozsony felé, és 1526. szeptember 11-én Pozsony városa szolgát küldött elé a Csallóközbe; a vár kormányzását ezután átvette (Jászay 1846, 50, a pozsonyi városi számadáskönyv alapján); Szentgyörgyi szerint Nádasdyt Bornemisza küldte Ferdinándhoz (Jászay 50, 3. jegyzet).

Az elesettek: Brodarics 232. mondata a többi forrás tükrében

A csatában elesettek névsorát Brodarics a Historia verissima 232. mondatában adja (Kulcsár 1985, 56–57): a hét püspököt (lásd a főpapokról szóló szakaszt), „bárókat” és „nobiliores”-t, továbbá mintegy 500 nemest és 3–4000 lovast említ. Botlik (2017, 9–12) ezt a névsort újrarendezi és kiegészíti; az alábbi táblázat a két forrás besorolását állítja egymás mellé, az Archontológia halálára vonatkozó adatával.

A források többi elesett nemest külön sorolják fel. Brodarics a „nobiliores” között nevezi meg: Balassa Ferenc, Tarczay Miklós, Paksy János, Istvánffy János, Várday Imre, Podmaniczky Mihály, Orlovics Gergely, Aczél István, Pogány Zsigmond, Tornaly János, Kálnay János és István, Forgách Miklós (Brodarics 232). Botlik ugyanebben a körben további neveket is sorol, amelyek Brodarics 232. mondatában nem szerepelnek: Csányi Balázs, Ispán Károly, Józsa Miklós, Keserű Mihály, Kórógyi Péter, Majtényi János, Nagy Antal, Pekry János és Miklós, Posár Benedek, Ságay István, Sithkói Sebestyén, Sulyok Balázs, Takosy Ferenc, Vitéz Mihály (Botlik 11–12).

Eltérések, amelyek nem dönthetők el:

• Forgách. Brodarics latin szövegében Nicolaus Forgach (Miklós) szerepel; Botlik is Forgách Miklóst ír (11. o.), Bessenyei viszont (94. o., 3. jegyzet) „Forgách Ferenc”-t.
• Az elesett bárók száma. Brodarics 232 „bárók”-ja 15 név; Botlik nyolc „igazi” bárót nevez meg (hetet közülük Brodarics bárói között találunk, Tarczay a „nobiliores” között szerepel), és öt ispánt külön sorol (Botlik 9–12); Bessenyei (94. o., 3. jegyzet) 13 elesett főúrról ír.
• Trepka. Botlik szerint Brodarics tévesen az ajtónállók közé sorolta Trepkát; a 232. mondat bárók között említi.
• Frangepán Mátyás. Brodarics „Zetchiny”/Csetin Mátyásként említi, Botlik a 43. jegyzetben cetini grófként azonosítja.
• Bornemissza János nem a csatában hunyt el: 1526 november–decemberében halt meg (Archontológia; Botlik 11, 46. jegyzet).

Az elesettek a velencei hírekben (Sanudo)

Marino Sanudo naplóiban (I Diarii XLIII) két hosszabb halottlista és egy rövid felsorolás van. Mindhárom 1526 őszéről származik, tehát a Historia verissima (1527/28) előtti, és lehetővé teszi, hogy a 232. mondat névsorát korábbi adatokkal vessük össze. A kötetek áttekintése és a hasábszámok a Sanudo-oldalon vannak.

• Boemo jelentése (XLIII 227, bejegyzés 1526. november 12.): a velencei kém a halottak névsorát „Stefano Broderico doktor, Magyarország főkancellárja” szavai szerint közli (per quanto ci ha ditto). Hat főpapot és mintegy tizenöt főúri nevet közöl, „sok nemest” pedig összesítve említ.
• A Zara-féle jegyzék (XLIII 281–282): Hironimo di Zara, Frangepán Kristóf hadnagya 1526. október 22-én Somogyból írt levelet Velencébe (megérkezett: november 20.), melléklete latin névsor Signori morti címmel. A király, hat főpap és huszonhat további név szerepel rajta (egy esetben „testvérével”); a lista végén áll, hogy „sok más úr sorsáról még nem tudni, foglyok-e vagy halottak”.
• Morello levele (XLIII 60, Bécs, 1526. szeptember 24.): az érsekeket, a pécsi, váradi, győri, nyitrai és zágrábi püspököt, „a vajda testvérét” (conte di Trincino), két udvarmestert (Korlátkövy Pétert és Trepkát) és Perényi Péter váradi püspök testvérét sorolja fel. Perényi Péter a lap fenti táblázata szerint jelen volt és tovább élt, tehát ez a szeptemberi lista téves adatot is tartalmaz.

Az alábbi táblázat a lap fenti táblázatának neveit veti össze a két hosszabb velencei listával. Az azonosítások az olasz–latin névalakok alapján készültek, a kiadás nem adja őket; a kérdőjeles azonosítások bizonytalanok.

Amit a táblázat mutat:

• Boemo névsora a 232. mondat névsorához áll közel. Főúri neveiből kilenc biztosan (Szapolyai György, Drágffy, Korlátkövy, Perényi Gábor, Sárkány, Tarczay, Széchy, Paksy, Bánffy), kettő talán (Pálóczi, Pogány) megvan a Brodarics 232-ben is. A névsor magja tehát már 1526 őszén létezett, és Brodarics szájából hangzott el. A névsorok nem azonosak: a 232. mondat sokkal hosszabb, és Boemo hat főpapot említ, nem hetet.
• A Zara-lista a nemesek között többet ad. Botlik (2017, 11–12) a 232. mondaton túl tizenöt további nevet sorol fel (Csányi Balázs, Ispán Károly, Józsa Miklós, Keserű Mihály, Kórógyi Péter, Majtényi János, Nagy Antal, Pekry János és Miklós, Posár Benedek, Ságay István, Sithkói Sebestyén, Sulyok Balázs, Takosy Ferenc, Vitéz Mihály). A Zara-jegyzéken hét biztosan szerepel közülük (Joannes Maytini cum fratre, Carolus Yspanus, Nicolaus Jossa, Antonius Nagi, Benedictus Posar, Stephanus Zagai, Franciscus Tacossi), további három kérdéses (Sebastianus Sechey ~ Sithkói Sebestyén?; Boemónál Nicolò et Joanne Peeri ~ Pekry Miklós és János?). Öt név (Csányi, Keserű, Kórógyi, Sulyok, Vitéz) egyik velencei listán sincs. Hogy Botlik ezt a jegyzéket használta-e, nem állapítható meg; forrásmegjelölése nem került ellenőrzésre.
• A Zara-jegyzék kora és bizonytalansága. A jegyzék október 22-i, és maga mondja, hogy sokak sorsa ismeretlen. Három keresztnév (Michael Vardai, Michael conservator, Michael Fechetri) nem azonosítható; a „Fechetri” Brodarics 231. mondatának Fekete Mihályára emlékeztet, akit Brodarics szerint később nagy pénzen kiváltottak a fogságból. A Majtényi-név (Maytini) hasonlóképpen a 231. mondat Majtényi Bertalanjára. Ha az azonosítás helytáll, a Zara-jegyzék foglyokat is halottként vett fel.
• A boszniai püspök (Palinai György) egyik velencei névsorban sincs rajta; a velencei listák hat főpapot neveznek: az esztergomit, a kalocsait, a váradit, a pécsit, a győrit és a csanádit. A részletes táblázat a Sanudo-oldal 7. szakaszában van.

A pártot váltók: áttekintés

Az alábbi táblázat azokat gyűjti össze a főpap-, a zászlósúr- és a további szakaszból, akiknél legalább egy olvasott forrás legalább egy pártváltásról szól. Az irányt és az évet a forrás szerint adom meg; ahol két forrás eltér, mindkettőt írom.

A pártot nem váltók a vizsgált anyagban: Ferdinánd mellett Báthory István, Thurzó Elek, Móré László, Szalaházy Tamás; Szapolyai mellett Bánffy János, Josefics Ferenc, Czibak Imre. Ez nem azt jelenti, hogy más álláspontot soha nem képviseltek, csak azt, hogy az olvasott források ilyen váltásról nem számolnak be.

A táblázatból értékelés nélkül a következő minta olvasható ki. A felsoroltak közül a legtöbben Szapolyai-oldali első állásról váltottak Ferdinánd felé, és a váltások nagy része 1527-re esik. Ferdinándtól Szapolyai felé mutató váltásról a források Brodarics (1527), Tahy János (1526 vége), Frangepán Kristóf (1526. november) és Nagy Imre (pontos időpont nélkül) esetében számolnak be; Perényi Péter és Nádasdy Tamás 1529-es átmenete egy korábbi Ferdinánd-párti szakasz után következett. Ez a minta csak a táblázatban szereplő nevekre vonatkozik; a teljes főúri réteg áttekintése további forrásokat igényelne.

A pártot váltók motivációi

A fejezet azt rendezi, amit az újabb szakirodalom és a forrásközlések a pártváltások okairól és körülményeiről mondanak. Az anyag jellege behatárolja a következtetéseket: a pártot váltók közül csak Brodarics István indokolta részletesen a döntését, politikustársainak többsége – Pálffy Géza megfogalmazásában – „csupán feltételeinek listáját közölte éppen aktuális urával” (Pálffy 2011, 4. o.). A legtöbb esetben ezért a feldolgozók magyarázatát olvassuk, nem a szereplők szavát. A kortársak maguk is a változékonyságot hangsúlyozták: Oláh Miklós 1531-ben úgy írt a csatát követő évekről, hogy „a sorsnak e balszerencséi hajtottak, a dolgoknak olyan gyors váltakozásával”, hogy alig maradt épségben (Szilágyi E. R., Fodor–Varga 2019, 199. o.). A fejezet hat szinten halad: a keretfeltételek, a váltások időzítése, a dokumentált egyéni tényezők, a kötelékek és a térbeli helyzet, a Mohács előtti viszonyok, végül a vallás. A tényezők nem zárják ki egymást; Bessenyei is együtt sorolja fel őket (Bessenyei 100).

A keretfeltételek

Az újabb összefoglalások egyetértenek abban, hogy 1526 végén két törvényesen megválasztott és megkoronázott király állt egymással szemben. Pálffy szerint mindkét uralkodó „teljesen törvényesen, szabad királyválasztással, majd érvényes koronázással” lett király: Szapolyait 1526. november 11-én, Ferdinándot 1527. november 3-án koronázták meg (Pálffy 2011, 3. o.). A Szapolyai-kötet előszava szerint Ferdinánd „más jogalapra hivatkozva, de szintén törvényesen” került a trónra, János pedig nem „ellenkirályként”, hanem teljes jogú, szuverén uralkodóként birtokolta az országot (Fodor–Varga 2020, 10–11. o.); Kasza szerint a székesfehérvári események „a lehető legtörvényesebb keretek között” zajlottak (Kasza, Fodor–Varga 2020, 172. o.). A jogi érvek így mindkét oldalon rendelkezésre álltak, és a források nem mutatják, hogy az egyes személyek között ezek döntöttek volna.

A hivatkozott érvek a következők. Ferdinánd eleinte a családi szerződésekre és Jagelló Anna királynéi állására támaszkodott, de a jogtörténeti irodalom szerint az 1515-ben megerősített korábbi szerződések (1491, 1506) nem a leányági öröklést, hanem a rendek szabad akaratából megválasztott Habsburg-utód elismerését ígérték; 1527 nyarán maga Ferdinánd is a választást nevezte királysága jogalapjának (Fodor–Oborni, Fodor–Varga 2020, 117. o.). A szlavón rendekhez írt levelében „örökösödési jogánál és családi szerződésénél fogva” tartott igényt a trónra (Varga 1120, 275. jegyzet); Erdődy Simon pozsonyi meggyőzésekor is az örökösödési jogra hivatkoztak, a püspök azonban Varga szerint ezt nem ismerte el (Varga 1123). A másik oldal érve Jászay szerint az 1505. évi rákosi határozat volt, amely a magyar trónról „minden idegent örökre kirekeszt” (Jászay 154); Varga szerint ennek 1527. januári dombrói felolvasása „propagandisztikus ellenlépés” volt, és legitimációs erővel már a székesfehérvári felolvasáskor sem bírt (Varga 1132). Botlik szerint a Szent Korona birtoklása lépéselőnyt adott Szapolyainak (De vidua christiana, 2. fejezet). A pozsonyi országgyűlés jogszerűségét Bessenyei kétségesnek tartja, mert összehívásakor „számos közjogi normát megsértettek” (Bessenyei 97); Pálffy szerint viszont a pozsonyi választás megfelelt a régi szabad királyválasztások hagyományainak, és az ország legbefolyásosabb, regionálisan legnagyobb hatalmú (legtöbb várral rendelkező) urainak támogatásával zajlott le (Pálffy 2011, 4. o.). A horvát–szlavón előkelők körében erős Szent Korona-kultusz élt (Varga 1081, 1086); a cetini választást szerződésnek, biztosítéknak fogták fel: Ferdinánd 1000 lovast és 200 gyalogost tart a horvát területeken, ellátja a végvárakat, a rendeket jogaikban megtartja, és az általuk elismert Jurisics Miklóst nevezi ki helytartónak (Varga 1129). Rendi garanciákat Ferdinánd a köpcsényi általános szerződésben („megtartja az ország jogait”; Jászay 196–199) és az 1526. november 30-i bécsi okleveleiben ígért. Jászay két, ugyanazon a napon kelt oklevelet közöl (260–264): az egyik Mária tanácsosainak kárpótlást ígér (ez felel meg Bessenyei 97. oldali leírásának), a másik „egész Magyarországnak” szól, a rendek szabadságainak megtartását ígéri, János pártjának fejeit és a makacsul meg nem térőket pedig Ferdinánd „kegyelmére és fenyítékére” hagyja. Az 1527. évi II. törvénycikk („a pártütők megtérítését a királyi felség számára tartjuk fönn”) a pozsonyi választáskor az összes rendeknek kiadott levélre hivatkozik; tartalmilag ez az utóbbi oklevélnek felel meg, de az azonosítást a két szöveg összevetése adja, Jászay a törvényt nem említi. A törvény a visszatérést kegyelmi, a király hatáskörébe utalt útként rendezi; azt, hogy ez egyes személyek döntéseit hogyan befolyásolta, a szöveg nem mondja (1527. évi II. tc., a megadott szövegközlés szerint, kiadás és oldalszám nélkül).

A második keretfeltétel a nagyhatalmi függés. Fodor Pál és Oborni Teréz szerint egyik nagyhatalom terveiben sem szerepelt eredetileg a Magyar Királyság kettészakítása (Fodor–Oborni 115. o.), Magyarország és Közép-Európa sorsa pedig 1526 óta nem a magyar politikai vezetés döntéseitől, hanem az oszmán és a Habsburg nagyhatalom összecsapásának kimenetelétől függött (uo., 114. o.). A harmadik a rendek egységvágya: a magyar nemesség „a két vetélkedő nagyhatalomnál is erőteljesebben ragaszkodott az ország és az állam egységének megőrzéséhez” (uo., 121. o.), és az ország végleges kettészakításától való félelem egyesítésre ösztönözte a rendeket (uo., 122. o.). A szlavón rendek esetében Varga ugyanezt a szempontot nevezi meg: Szapolyai koronázása után az addig ingadozó magyar nemesség döntő többsége azért fogadta el az új helyzetet, mert a polgárháború elkerülésének egyetlen esélye a bizonytalan időszak gyors lezárása volt; Szapolyai is megbékélésre törekedett, és szívesen látta ellenfele híveit (Varga 1124). A szlavón rendek Varga szerint nem Frangepán Kristóf átállása vagy nyomása miatt döntöttek, hanem ugyanezekért az okokért (Varga 1124, 1132). Frangepán 1526. november 9-i levelében (még Ferdinánd híveként) arról írt, hogy a polgárháború tovább gyengítené az országot, és ez a szultánnak kedvezne; Varga szerint „valószínűleg átállásával ezt akarta elkerülni, ahogy az addig Ferdinánd belső köréhez tartozó Brodarics István is” (Varga 1132, 339. jegyzet, Barta 1981, 171. alapján) – ez Varga értelmezése, nem a levél közvetlen kijelentése. Bessenyei a kétfrontos háború félelmét a „pillanatnyi helyzetben” a hűség „döntő momentumának” nevezi (Bessenyei 100). Brodarics elvi kifogása Pálffy szerint ehhez kapcsolódott: addig abban bízott, hogy Ferdinánd békés eszközökkel érvényesíti igényét, most azonban fegyverrel készült az ország már megkoronázott királya ellen, és ehhez nem adta a nevét (Pálffy 2011, 4. o.).

A váltások időzítése

A táblázatok adataiból és a feldolgozásokból a váltások időbeli rendje kirajzolódik. Az alábbi áttekintés ezt a rendet mutatja; okságot nem állít, és a felsorolt nevek a cikk korábbi táblázataira támaszkodnak.

A szakirodalom három megfigyelése kapcsolódik a táblázathoz. Pálffy szerint az aktuális erőviszonyoknak és érdekeiknek megfelelően pártoltak át a politikusok, arisztokraták, nemesek és városok, egyrészt az ország sorsának jobbra fordulását, másrészt saját érdekeik érvényesítését remélve (Pálffy 2011, 3. o.). Bessenyei szerint a megkörnyékezett főurak legfontosabb feltétele az volt, hogy csak a fegyveres támadás megkezdése után hajlandók nyíltan pártot váltani, vagyis amikor a Habsburg-győzelem már bizonyosnak látszott (Bessenyei 98). Fodor Pál és Oborni Teréz szerint a politikai vezetők közül „jó néhányan váltottak pártot különféle előnyöket remélve és meg is szerezve a másik királytól”, egységes rendi állásfoglalást azonban nem tudtak kialakítani (Fodor–Oborni 122. o.). A mozgás irányát az erőviszonyokról alkotott kép is alakította. Pálffy szerint Ferdinánd katonai és anyagi lehetőségei 1526 őszén, sőt a következő években is alig voltak jelentősebbek Szapolyaiénál: nem volt cseh vagy német király, V. Károlytól csak korlátozott gyors segítségre számíthatott, és a magyar korona megszerzéséhez főleg az osztrák rendek katonáira és a német bankárcsaládok, köztük a Fuggerek támogatására számíthatott (Pálffy 2011, 4. o.); Ferdinánd csapataival csak 1527 augusztusában érkezett Magyarországra (uo.). Varga szerint Ferdinánd 1526 végére „egy szűk, bár befolyásos arisztokratacsoportot és néhány nyugat-magyarországi várost leszámítva” elvesztette magyarországi támogatóit (Varga 1128); Bessenyei szerint Szapolyai pártja „jobban szervezett, erősebb és tekintélyesebb” volt a pozsonyi körnél (Bessenyei 97), és az életben maradt arisztokraták nagy többsége őt tartotta az ország vezetésére legalkalmasabbnak (Bessenyei 94). Kasza ennél visszafogottabban fogalmaz: Jánost a köznemesség zöme és az arisztokrácia egy része támogatta (Fodor–Varga 2020, 172. o.). Bessenyei szerint a Ferdinánd melletti kitartásban hosszú távon „bizonyára nagy súllyal” esett latba a Ferdinánd által V. Károlyra hivatkozva kilátásba helyezett, birodalmi támogatással folytatandó törökellenes fellépés, bár Ferdinánd nem rendelkezett a törökellenes fellépéshez pénzzel és hadsereggel (Bessenyei 100); az 1529 utáni csalódás okaként a birodalmi segítség korlátosságát nevezi meg (Bessenyei 103). Fodor és Oborni ugyanezt a nyugati lekötöttséggel magyarázza: a Habsburg–francia vetélkedés és a protestáns mozgalom V. Károlyt tartósan nyugaton kötötte le, ezért nem tudott hathatós támogatást nyújtani Ferdinándnak (Fodor–Oborni 118. o.).

Dokumentált egyéni tényezők

Ezen a területen van a legtöbb konkrét, személyhez kötött adat. A következő összeállítás a forrásokban rögzített ígéreteket, igényeket és sérelmeket mutatja; ezek az alkuk dokumentumai, az egyes döntések belső indítékait nem tárják fel.

A köpcsényi általános szerződést Jászay szerint Báthory István nádor, Batthyány Ferenc bán, Brodarics István kancellár, Thurzó Elek, Tahy János és vingárti Horváth Gáspár kötötte Ferdinánddal: Ferdinánd megtartja az ország jogait, a szerződők hivatalait és birtokait, megtéríti káraikat, az elűzött híveket eltartja; ők bárki ellen követik őt (Jászay 196–199). Brodarics, Thurzó és Horváth Gáspár külön megegyezéséről Jászay szerint nem tudni (200). A szerződések keltezése az okiratban üresen maradt; Batthyány 1526. december 21-i levele hivatkozik rájuk (Jászay 197. o., 1. jegyzet). Ferdinánd a pártjára állók hűségét birtokadományokkal igyekezett megőrizni, mert a török elleni fellépéshez nem volt pénze és hadserege (Bessenyei 100).

A legjobban dokumentált egyéni indoklás Brodarics Istváné, mert 1527. március 18-i búcsúlevele ma olvasható. Pálffy összefoglalása szerint részben elvi, részben személyes okai voltak (Pálffy 2011, 4–6. o.). Az elvi kifogás Ferdinánd módszerei ellen irányult (lásd a keretfeltételeket), és kétségbe vonta az örökösödési szerződések alapján támasztott igényt és a pozsonyi választás módját is. A személyes okok között szerepelt a vele szemben növekvő bizalmatlanság, a pozsonyi házát ért támadás, az alacsony javadalmazás, és az, hogy a budai országgyűlésen hazaárulással akarták megvádolni. A kancellári tisztség sorsáról és az időzítésről a források értelmezése eltér: Pálffy szerint Brodarics 1526 decemberéig Ferdinánd elkötelezett híve volt, és a kancellári címet a pártváltásig megtartotta; Kasza 2007 szerint Ferdinánd leváltotta, Oborni Teréz szerint „feltehetően, de nem bizonyosan” leváltotta. Oborni a döntést az erőviszonyokból magyarázza: 1527 tavaszán János már meg volt koronázva, és az ország szinte egész területe az ő fennhatósága alatt állt (Oborni 2011, 22. o.).

A levél latin szövege saját magyar fordítással, a kéziratkivágások a vitás helyeken, a pozsonyi panaszok, az időzítés és a későbbi pártváltási kísérletek részletes tárgyalása: Brodarics búcsúlevele.

Kötelékek és térbeli helyzet

A rokoni és udvari kapcsolatok a forrásokban kapcsolati hálóként jelennek meg, indokként ritkán. Habsburg Mária köréhez kötődött Pemfflinger Katalin (Török Bálint felesége), Likerka Johanna (Horváth Gáspár), Svetkovics Katalin (Batthyány), valamint Kanizsay Dorottya, aki Habsburg-hű volt és Perényi Pétert próbálta megnyerni (Botlik 18, 21–22, 27, 31, 214. jegyzet); a pozsonyi kör német kapcsolatai Thurzó Eleken keresztül (Bessenyei 94–95), Szapolyai lengyel és oszmán kapcsolatai (Botlik 47–51). Tahy Jánost Mária közbenjárására emelték a királyi tanácsba, 1525-től a Kalandos Szövetség tagja volt, és Mária kedvelt híveként neveztette ki bánná (Varga 1110); Batthyány Ferenc a királyi párhoz közelálló fiatal mágnás volt (Varga 1111), akiről Varga azt írja, hogy az udvari kapcsolat „valószínűleg nem múlt el nyomtalanul” (1124). A kötelék ugyanakkor nem volt biztos előrejelzője a pártállásnak: Mária korábbi familiárisai (Ártándy Pál, Ártándy Balázs, Dombay Farkas), akik korábban Szapolyai szolgálatában álltak, 1526 őszén visszatértek korábbi uruk mellé (Bessenyei 97), és Mária udvari nemeseinek nagy része, köztük a Kalandos Szövetség meghatározó személyei (Ártándy Pál, Pőstyéni Gergely), János király oldalán keresett menedéket (Botlik, De vidua christiana, 3. fejezet, Kubinyi 2005, 21 nyomán).

A térbeli helyzet a hálózat másik oldala. Botlik (Kubinyi 2005, 21 nyomán) szerint Mária udvarával többnyire azok tartottak, akiknek birtokai, egyházmegyéi vagy más érdekeltségei az ország nyugati, Bécshez közelebbi felén voltak; ez a tendencia Ferdinánd megválasztása után kezdett megfordulni, és János tokaji vereségekor (1527. szeptember 27.) billent át (De vidua christiana, 3. fejezet). Szapolyai maga 1526 előtt Magyarország legjelentősebb birtokosai közé tartozott: Kenyeres István számítása szerint a család a mohácsi csata előtt 34 vár birtoklása bizonyítható (Fodor–Varga 2020, 75. o.), birtokai Erdélyt leszámítva bizonyíthatóan huszonkilenc megyére terjedtek ki (uo., 76. o.). Ferdinánd országai védelme érdekében „szinte rákényszerült”, hogy a magyar korona után nyúljon (Bessenyei 94), horvátországi híveire pedig az osztrák tartományok, elsősorban Krajna és Karintia védelme miatt is szüksége volt (Varga 1128). A horvát–szlavón előkelők körében a Habsburg-szimpátia Belgrád eleste (1521) után nőtt, mert Budáról nem várhattak súlyosabb katonai segítséget (Varga 1114); 1526 júliusában a horvát rendek Ferdinándtól kértek segélyt és zsoldot (Varga 1118–1119), Mohács előestéjén pedig azt írták neki, hogy törvényes királyuk még bánt sem tudott adni nekik (Varga 1113). A cetini választás Varga szerint abból is fakadt, hogy Szapolyai székesfehérvári megválasztását nem fogadták el, mert az elmúlt évtizedek tapasztalata szerint Budáról nem vártak tényleges segítséget a törökök ellen, és féltek Ferdinánd támogatásának megszűnésétől (Varga 1129). A szlavón nemesség körében Varga németellenes közhangulatot említ, amely Mohács után erősödött (Varga 1121, 1124); Botlik szerint Mária mellett kevesen álltak ki, a legtöbben „talán félelmükből, vagy idegenellenességükből” Szapolyait követték (De vidua christiana, 3. fejezet) – a szóhasználat Botlik feltételezése, nem a szereplők nyilatkozata.

A Mohács előtti viszonyok

Az újabb kutatás szerint a Jagelló-kori belpolitika nem írható le egy udvari és egy nemesi, vagy egy Habsburg- és egy nemzeti párt küzdelmeként: gyorsan változó összetételű, gyakran ligákba szerveződő érdekcsoportok versengtek, és Szapolyai általában nem a nemességgel, hanem különböző főpapi és főúri csoportosulásokkal tartott (Kubinyi nyomán Neumann, Fodor–Varga 2020, 40. o.). Ennek megfelelően a Mohács előtti szövetségek és ellentétek nem adnak egyszerű előrejelzést a Mohács utáni választáshoz. Bessenyei általános megállapítása szerint miután a török támadás nem következett be, „a főurak egyre inkább régi beidegződéseik szerint folytatták politikai küzdelmeiket” (Bessenyei 100); egyes személyekre bontva ez ritkán mutatható ki. Ilyen eset Móré László és Szapolyai személyes ellentéte (Bessenyei 102).

A nádori méltóság körüli vetélkedés a régebbi irodalomban Báthory István és Szapolyai ellentéteként szerepel (Fógel 32–33, jegyzet). Neumann szerint a régebbi szakirodalom ezt az 1526 utáni ellentéteik visszavetítésével írta le; az újabb kutatás szerint együttműködésük számos esetben kimutatható. Az 1519. évi nádorválasztáskor egy liga tagjai voltak, Szapolyai pedig a választás előtt önként visszatért Erdélybe, így Báthory lett a nádor; 1521 után együtt voltak az ország főkapitányai, az 1525. májusi főúri ligának is mindketten tagjai voltak (Neumann, Fodor–Varga 2020, 40–41. o., C. Tóth Norbert nyomán). Neumann szerint ez a viszony lehetett az oka annak, hogy János király 1530-ig nem nevezett ki saját nádort, „mintha a Ferdinánd király mellé állt Bátori átállására várt volna” (uo., 41. o.). Báthory István Mohács után Pozsonyba sietett, és 1530-ban bekövetkezett haláláig Ferdinánd pártján maradt (Bessenyei 96); Botlik szerint Mária „feltétlen híve” volt (De vidua christiana, 3. fejezet). Neumann kiemeli Bornemissza Jánost is, Mária fiatalkori nevelőjét, aki már 1518-ban Báthory és Szapolyai esküdt ellensége volt, és 1522–1523-ban nagy erőkkel támadta őket (Neumann, Fodor–Varga 2020, 41. o.). 1526 után Bornemissza Pozsonyba zárkózott, a királyi kincseket arra hivatkozva nem adta át Máriának, hogy azok „a jövendő királyt illetik meg” (Bessenyei 96); pártállása nem egyértelmű (Botlik 11, 54–56; Kubinyi szerint mindkét felet informálta).

A Kalandos Szövetség (fratres calendarum, 1525) Burgio pápai követ 1526. május 9-i levele szerint „néhány úr ellen kötötte szövetségét”: megnyerte a királyt és a királynét, és célul tűzte ki Szalkai esztergomi érsek, Werbőczy nádor és Szapolyai erdélyi vajda hivatalaitól való megfosztását; Werbőczyt a tavaszi diétán meg is fosztották a nádorságtól (Örök Mohács 58–59). A szövetség ismert tagjainak Mohács utáni útja nem egyirányú: Ártándy Pál és Pőstyéni Gergely János oldalán kerestek menedéket (Botlik, De vidua christiana, 3. fejezet, Kubinyi 2005, 21 nyomán); Tahy János Varga szerint 1525-től a szövetség tagja volt (Varga 1110), Köpcsényben Ferdinánddal szerződött (Jászay 196–200), majd Szapolyai-párti lett, és csak 1533 tavaszán pártolt Ferdinándhoz (Bessenyei 97, 15. jegyzet). A Mohács előtti pártharcok és a Mohács utáni pártállás kapcsolatát a források egyes személyekre nem bontják, ezért a kapcsolatot csak példákkal lehet bemutatni, általános szabályként nem.

Vallás

A vallás és Mohács összefüggését a 16–17. századi szerzők a csatavesztés magyarázatában is vizsgálták. A reformáció tanításait követő prédikátorok, énekszerzők és krónikások az „urak” bűneiben látták a bajok eredetét, amiért Isten jogos büntetésként küldte az országra a törököt (Tóth Gergely, Fodor–Varga 2019, 147–148. o.). Magyari István (1602) fő okként az ország nagyjainak és a papságnak a feslett életmódját, valamint a protestánsok üldözését nevezte meg; Pázmány Péter (1603) válaszában a bűnös állapot hordozóit a protestáns „eretnekekben” találta meg (Kovács Gábor – Mester Béla, Fodor–Varga 2019, 291. o.). Ács Pál összefoglalása szerint a 16. században élt protestánsok a bűnök eláradásában és a „bálványimádásban” (vagyis a katolicizmusban), a katolikusok a hittől való elszakadásban (vagyis a protestantizmusban) látták az oszmán hódítás okát; Istvánffy Miklós és Pázmány Péter a mohácsi katasztrófa és a reformáció gyors elterjedése között keresett kapcsolatot (Fodor–Varga 2020, 261. o.). A modern művelődéstörténet ezeket a folyamatokat már nem kapcsolja közvetlen okságba, de rögzíti, hogy az oszmán térnyerés, a reformáció és az anyanyelv megerősödése egy időben zajlott (uo., 262. o.).

Brodarics levele a lutheranizmust a sérelmek között említi: „a lutheranizmus ocsmány fertőjéről ne is szóljak, amelytől roppant mód féltem Magyarországot” (Kasza 2011, 13. o.). Pálffy szerint a személyes sérelmek csak az utolsó cseppek voltak a pohárban, és ezekhez a meggyőződéses katolikus Brodaricsnak már nem volt nehéz hozzáfűznie a protestantizmus terjedését (Pálffy 2011, 6. o.).

Összevetés

Korlátok: az olvasott művek típusa különböző (tanulmány, kötet, tézisfüzet, honlap), és egyik sem a pártválasztások motivációit külön vizsgáló monográfia. A részletes személyes adatok jelentős része Botlik 2017-ből és Jászay 1846-os elbeszéléséből származik; az előbbinek a főúrok mohácsi jelenlétére vonatkozó összesített megállapítását (hogy a főurak kevesebb mint fele jelent meg) B. Szabó János és C. Tóth Norbert vitatja (A mohácsi csata 2025, 96. o.), az utóbbi másodlagos feldolgozás. Az, hogy az érdek-adat szerepel a legtöbb helyen, azt mutatja, mi dokumentált, nem azt, hogy mi volt a legfontosabb ok.

Az 1527. november 5-i hűségeskü Székesfehérvárott

Ferdinándot 1527. november 3-án koronázták királlyá Székesfehérvárott. Két nappal később, Szent Imre napján a jelen lévő főpapok, bárók és királyi tanácsosok egyenként tettek hűségesküt. Az eskü magyar szövegét és az eskütevők névsorát a pozsonyi káptalan hiteles jegyzőkönyve őrizte meg; Kovachich Márton György a Supplementum ad vestigia comitiorum III. kötetében adta ki. A névsor a fenti pártváltási adatok egyik legfontosabb egykorú dokumentuma: megmutatja, kik tettek hűségesküt Ferdinándnak 1527 novemberében, és kik nem szerepelnek rajta.

Anno Domini Millesimo Quingentesimo Vigesimo Septimo, in Festo B. Emerici Ducis, & Confessoris, quae erat quinta dies mensis Novembris, tertia autem felicissimae coronationis Serenissimi Principis Domini Ferdinandi Regis Hungariae, & Bohemiae &c. in Civitate Alba-Regali Domini Praelati, & Barones, aliique Consiliarii ejusdem Majestatis Regiae ad observandam fidelitatem quilibet singulatim, & seorsum personaliter modo infrascripto Juramentum praestiterunt.

Forma Juramenti in lingua Hungarica.

En N. eskezem az elw Istenre az ew Zenth annyara mind az Zentekre, hogh felseges feyedelmnek Ferdinandus Uramnak Magyarorzagnak, es Chehorzagnak Kyralyanak, az ezen Kegyelmes Uramnak mindenek ellen yelesben pedek az ew ellenseghy es engedetleny ellen, atalan fogva senkit ki nem veven hyw es engedelmes lezek, es az en ertelmen zerent igaz es haznos tanochot adok mind azokrol kiket ew felsegenek meltosagara haznara, avagy artalmara ez merendewk lenyew felseget zorgalmatossan es hyven tudossa tezen az ew yavara telyes ereynivel gondolok, gonozat eltavoztatom az ew felsegenek, tytok tanachat meg nem yelentem, Isten engemet ygh segelyen es Istenek mind Zenthy.

Magyarul (a latin bevezető): „Az Úr 1527. évében, Szent Imre herceg és hitvalló ünnepén, amely november ötödik napja volt, a legszerencsésebb koronázás harmadik napján, Ferdinánd magyar és cseh király stb. koronázása után Székesfehérvárott a főpapok és bárók, valamint ugyanazon királyi felség többi tanácsosa a hűség megtartására egyenként és külön-külön, személyesen az alább írt módon tette le az esküt.”

Az eskü mai helyesírással: „Én N. esküszöm az élő Istenre, az ő szent anyjára és mind a szentekre, hogy felséges fejedelmemnek, Ferdinánd úrnak, Magyarország és Csehország királyának, ennek a kegyelmes uramnak mindenek ellen, jelesen az ő ellensége és engedetlenei ellen, kivétel nélkül senkit ki nem véve hű és engedelmes leszek; értelmem szerint igaz és hasznos tanácsot adok mindazokról, akik az ő felségének méltóságára, hasznára vagy kárára lehetnek; felségét szorgalmasan és híven tudósítom, javáról teljes erőmmel gondoskodom, gonoszát eltávolítom ő felségétől, titkos tanácsát ki nem jelentem. Isten engem úgy segéljen és Istennek minden szentjei.”

Kovachich közvetlenül az eskü előtt közli az 1527. november 10-i (vasárnapi) székesfehérvári tisztségkiosztást, amelyet Ferdinánd végzett (III, 122–123): Várday Pál esztergomi érsek, főkancellár; Szalaházy Tamás egri püspök, kancellár; Thurzó Elek országbíró; Báthory András tárnokmester; Országh Imre és Thuróczy Miklós udvarmesterek; Horváth Gáspár kamarásmester; Losonczy Antal pohárnokmester; Lengyel János asztalnokmester; Révay Ferenc személynök. Kovachich bevezető megjegyzése szerint Sopron város levéltára Ferdinánd megbízóiratát őrzi a soproni tanácshoz a hűségeskü és hódolat tárgyában; ennek átvételére a király Salm ifjabb grófot, Fürst Ernőt (az eisenstadti királyi prefektust) és Reichenbach Vilmost, királyi tanácsosait küldte ki.

Nomina Dominorum Praelatorum, qui juraverunt.
Paulus de Warda Archi-Episcopus Strigoniensis.
Thomas de Zalaháza Episcopus Veszprimiensis, & postulatus Agriensis Cancellarius.
Georgius Swlyok Episcopus Quinque Ecclesiensis.
Stephanus de Podmanitz Episcopus Nitriensis.
Joannes Orzáag de Gwth Episcopus Vaciensis.
Joannes Episcopus Chanadiensis.
Andreas Episcopus Tininiensis.
Ladislaus de Macedonia Episcopus Varadiensis.
Laurentius Praepositus Albensis.
Emericus Bebek Praepositus S. Nicolai Albensis.
Franciscus Wylaky Praepositus Posoniensis Secretarius.
Nicolaus Olah Archi-Diaconus Strigoniensis Secretarius.
Nicolaus Gherendi.

Nomina Dominorum Baronum, & Procerum, qui juraverunt.
Stephanus de Báthor Palatinus.
Petrus de Perén Vajvoda Transylvanus.
Alexius Thurzo de Bethlenfalva Judex Curiae.
Ladislaus More de Chwla.
Emericus Orszáag de Gwth Supremus Magister Curiae.
Caspar Horváth de Wyngarth, Cubiculariorum Magister.
Petrus Erdewdy de Monyorokerek Comes Castriferrei.
Comes Volfgangus de Bozyn.
Stephanus Despotus Rasciae.
Antonius de Lossoncz Magister Pincernarum.
Joannes Comes Corbaviae Banus Croatiae.
Valentinus Therek de Ennyng.
Georgius Comes de Szlun.
Petrus Crwsyth Capitaneus Segniensis.
Joannes Lengyel de Tothi Magister Dapiferorum.
Thomas Nadasdy Castelanus Budensis.
Andreas de Báthor Comes Zattmariensis Magister Tavernicorum.
Franciscus Comes de Bozyn.
Vitus Hadniczer de Zolnok.
Petrus Keglevich.
Joannes Horváth Banus Tuicensis.
Joannes Castellanffy.
Joannes Zalay Comes Posoniensis.
D. Georgius Marchio Brandenburgensis.
Nicolaus Gherendi Custos Albensis.
Stephanus Zechy de felsw Lyndwa.
Stephanus Pemplinger provisor Curiae Budensis.
Stephanus de Désháza Consiliarius Regius.
Joannes Hampo de Chaaktornya.
Georgius de Homonna nomine Matris, ac Fratrum suorum Gabrielis, Stephani, Antonii, & Emerici.
Joannes de Thah praestitit Juramentum Strigonii.
Sigismundus de Leva Comes Comitatus Batsiensis praestitit Juramentum Strigonii, in Festo S. Pauli primi Heremitae Anno 1528. Eodem tempore Simon Episcopus Zagrabiensis Juramentum praestitit Strigonii Anno 1528.

Kovachich lapjegyzete: az oldalak fejlécében „1526” áll, a szöveg azonban 1527. november 5-ét és 10-ét adja meg. A névsor végén további eskütételek szerepelnek: Tahy János Esztergomban (évszám nélkül), Leva Zsigmond Esztergomban 1528. január 15-én (Remete Szent Pál ünnepén), ugyanakkor Simon zágrábi püspök Esztergomban 1528-ban; Országh László 1530. április 2-án Prágában, saját és apja, Országh Mihály nevében.

Mit mutat a névsor? Az esküt tevők között van Várday Pál (esztergomi érsek), Szalaházy Tamás, Országh János váci és Podmaniczky István nyitrai püspök, Perényi Péter mint erdélyi vajda, Török Bálint, Báthory András, valamint Nádasdy Tamás mint budai várnagy. Brodarics István, Gosztonyi János és Josefics Ferenc püspökök, valamint Bánffy János nem szerepel rajta. A Homonnai család nevében „Georgius de Homonna” esküszik anyja és fivérei képviseletében.

Források, hiányok és nyitott kérdések

Használt források (rövid jelölés: teljes leírás)

• Betts 1990: R. R. Betts, Poland, Bohemia and Hungary, in: The New Cambridge Modern History, vol. II: The Reformation 1520–1559, szerk. G. R. Elton, 2. kiad., Cambridge, Cambridge University Press, 1990, 198–222 (a főpapok: 209).
• Bak 1998: János Bak, Hungary: crown and estates, in: The New Cambridge Medieval History, vol. VII: c. 1415–c. 1500, szerk. Christopher Allmand, Cambridge, Cambridge University Press, 1998, 707–727 (Mohács: 726).
• Botlik 2017: Botlik Richárd, Az 1526. évi mohácsi csata „árnyékseregei”, Budapest 2017 (e-könyv; nyomtatott oldalak 8–67).
• Bessenyei 2003: Bessenyei József, Ferdinánd király és a magyarországi arisztokrácia, különös tekintettel Ferdinánd pártjának kialakulására (1526–1540), Történelmi Szemle 45 (2003) 1–2: 93–107.
• Kasza 2007: Kasza Péter, „Mert látom, hogy néhányan az eseményeket másképp mesélik, mint megtörténtek…” Brodarics István tevékenysége irodalomtörténeti megközelítésben, PhD-tézisek, Szeged 2007.
• Fodor–Varga 2020: Egy elfeledett magyar királyi dinasztia: A Szapolyaiak, Budapest 2020 (előszó, 10–11. o.; Neumann Tibor, 40–41. o.; Kenyeres István, 75–76. o.; Fodor Pál – Oborni Teréz, 114–118. és 121–122. o.; Kasza Péter, 171–173. és 275. o.; Ács Pál, 261–262. és 269. o.; B. Szabó János, 225–226. o.).
• Fodor–Varga 2019: Több mint egy csata: Mohács. Az 1526. évi ütközet a magyar tudományos és kulturális emlékezetben, szerk. Fodor Pál és Varga Szabolcs, Budapest 2019 (Tóth Gergely, 147–148. o.; Kovács Gábor – Mester Béla, 291–292. o.).
• Brodarics 232: Historia verissima, 232. mondat (Kulcsár 1985, 56–57; latin szöveg).
• Sanudo: I Diarii di Marino Sanuto XLII–XLIII. Venezia, 1895: Morello levele (XLIII 60), Boemo jelentése (XLIII 225–228), a Zara-féle jegyzék (XLIII 281–282). A listák összevetése fent; áttekintés: Marino Sanudo naplói és II. Lajos halála.
• Piarista adattár: „A magyar arisztokrácia családi kapcsolatrendszere a 16–17. században” (Bárói méltóságok; Az országgyűlésekre meghívott főrendek 1526–1687), weboldal, oldalszám nélkül; az alábbi három jegyzék szövegét és lelőhelyét közli.
• Nádasdy 1526: Nádasdy Tamás kézzel írt névjegyzéke az életben maradt főpapokról és főurakról Ferdinánd számára, 1526. szept.: Wien, Österreichisches Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Ungarische Akten (UA), Fasc. 2, Konv. B, ff. 17–18. Kiadása: ETE I, 295–296; Jászay 1846, 50–51 (magyar fordításban, a püspökök nevével). Ferdinánd 1526. szept. 20-i utasítása Nádasdynak (Bornemisza Jánossal, Thurzó Elekkel, Szalaházyval és Brodaricscsal való tárgyalásra): Jászay 1846, 52–54.
• Eskülista 1527: Ferdinánd király székesfehérvári hűségesküjének szövege és az eskütevők névsora, 1527. nov. 5. A pozsonyi káptalan hiteles jegyzőkönyve alapján (Protocollum authenticum V. Capituli Posoniensis; másolatai: Kornides-kézirat III, 81; Wagner–Jankovich-kézirat XXVI, 328): Kovachich, Supplementum ad vestigia comitiorum apud Hungaros, III, Budae 1801, 123–125.; az 1527. nov. 10-i tisztségkiosztás: uo. 122–123. (digitalizált kötet, archive.org). Részletesen: az 1527. november 5-i hűségeskü.
• Bandérium-jegyzék 1528: a törökök és Szapolyai János elleni háborúra bandériumot kiállító főpapok és főurak jegyzéke, 1528. jan.: ÖStA, HHStA, UA, Allgemeine Akten, Fasc. 8, ff. 15–16 (kiadatlan).
• B. Szabó–C. Tóth 2019: B. Szabó János – C. Tóth Norbert, Válasz Botlik Richárdnak és Nemes Istvánnak, Hadtörténelmi Közlemények 132 (2019) 2. sz.: 475–487 (Pozsony ispánja: 484; „Alii omnes…” mondat a Turzó Elek-féle listán: 480, 26. jegyzet).
• Archontológia: méltóságviselők és elhalálozási adatok https://archivum2004.piarista.hu/arisztokrata/
• Varga: Varga Szabolcs, Az 1527. évi horvát–szlavón kettős „királyválasztás” története, Századok 142 (2008) 5. sz.: 1075–1134. Századok c. folyóirat
• Jászay Pál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után, I. kötet, Pest, Hartleben, 1846. 19. századi elbeszélő feldolgozás, amely Gévay Antal bécsi levéltári okmánygyűjteményére, Szerémi György krónikájára és velencei követjelentésekre (Sanudo) támaszkodik, ezért másodlagos forrás; az 50–54. oldalon a Nádasdy-féle névjegyzék és Ferdinánd utasítása magyar fordításban olvasható.
• Fógel 1917: Fógel József, II. Lajos udvartartása, 1917
• Örök Mohács: Örök Mohács: szövegek és értelmezések, szerk. B. Szabó János – Farkas Gábor Farkas, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest 2020; Antonio Giovanni da Burgio levele Jacopo Sadoletonak, Buda, 1526. május 9. (Szóvák Márton fordítása), 58–59. o. .
• Botlik, De vidua christiana: Botlik Richárd, „De vidua christiana” – gondolatok Habsburg Máriáról; oldalszám nélküli szöveg, fejezetszámmal idézve (1. II. Lajos a mohácsi csatában; 2. Csele(s)-patak? – II. Lajos halálának és agnoszkálásának története; 3. Mária és a Mohács utáni magyar rendek).
• Pálffy 2011: Pálffy Géza, Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után. Brodarics István levele Ferdinándhoz, Turul 84 (2011) 1: 3–6.
• Kasza 2011: Kasza Péter, Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz Szapolyai János királyhoz való csatlakozásáról, Turul 84 (2011) 1: 7–20. (a latin szöveg 9–12., a magyar fordítás 12–14. o.; jegyzetek a 9–12. oldalon; a levél fakszimiléje 15–20. o.)
• Oborni 2011: Oborni Teréz, Szapolyai (I.) János király diplomatája, Brodarics István, Turul 84 (2011) 1: 21–27.
• Reisz 2011: Reisz T. Csaba, A Brodarics-levél. A Magyar Országos Levéltár 2010. évi új szerzeményéről, Turul 84 (2011) 1: 1–2.
• A mohácsi csata 2025: A mohácsi csata, szerk. Pap Norbert, Budapest 2025 (Kitanics Máté – Fodor Pál – Pap Norbert, 78. és 96. o.).

Hiányok és ismert gyengeségek

• Az 1526. szeptemberi Nádasdy-lista az élőket sorolja fel, nem feltétlenül a jelenlévőket, és nem teljes: nincs rajta például Thurzó, Török, Ráskay, Czibak, Horváth Gáspár. A piarista oldal a hét püspök nevét elhagyja, mivel csak világi főurakat vizsgál.

Források közötti eltérések

• Batthyány Ferenc párttájékozódása 1527-ben: Botlik 17 és Bessenyei 97, 101 eltér.
• Podmaniczky nyitrai püspök keresztneve: Botlik szerint Imre, Bessenyei szerint István; Nádasdy 1526. szeptemberi jegyzéke (Jászay 50) és az 1527. november 5-i eskülista (Kovachich III, 124) egyaránt Istvánt ad.
• Forgách keresztneve: Miklós (Brodarics latin; Botlik) – Ferenc (Bessenyei 94, 3. jegyzet).
• Drugeth/Homonnai: az eskülista „Georgius de Homonna” alakja nem egyezik a Botlik/Bessenyei Ferenc nevével.
• Bornemissza János pártállása nem egyértelmű (Botlik 54–56).
• Trepka besorolása (báró vagy ajtónálló) Botlik és Brodarics között.
• Batthyány Ferenc tartózkodása 1526 őszén: Botlik „Pozsony” (1526), Varga szerint Varasd/Németújvár, Szapolyai koronázásán (nov. 11.) jelen volt, a pozsonyi gyűlésen (dec. 16.) nem (Varga 1123, 1125–1126). Jászay (315) Varga adatához igazodik abban, hogy Batthyány, Tahy János és Szentgyörgyi Farkas a pozsonyi gyűlésről elmaradt Mária sürgető levelei ellenére.
• Frangepán Kristóf besorolása: Botlik szerint Szapolyai-párti; Varga szerint 1526. nov. 10–14. előtt Ferdinánd zsoldosa és megbízottja volt (1120, 1123). Jászay szerint Frangepán nov. 10-én feltételeket szabott Ferdinándnak, nov. 14-én még Cles Bernátnak írt Ferdinánd érdekében, és csak ezután, Erdődy Simonnal Kőröshegyen találkozva ment át Szapolyaihoz; Tahy nov. 23-i, Csurgón kelt levele (Báthory Istvánnak) már úgy számol be, hogy Erdődy őt magával vitte a vajdához (Jászay 194, 223–224 és 224. jegyzet). A két szerző időpontja ezért kissé eltér.
• Erdődy Simon átállásának ideje: Varga 1526 novembere (Frangepánnal egy időben; 1123–1124), Bessenyei (99) 1527 novembere.
• Keserű Mihály azonosítása: Botlik a mohácsi elesettek között említi (11. o., 54. jegyzet: királyi titkár, korábban boszniai püspök); Varga egy vingárti Kesserű Mihályt Szapolyai királyi követeként említ a dombrói gyűlésen 1527 januárjában (1132). A két név azonossága nem eldönthető.
• Hampó Ernuszt: Brodarics 232 „Hampó Ferenc”, Botlik „Ernuszt Ferenc”; Varga az Istvánffy-történet alapján „Hampó Ernuszt Zsigmondot” említi a Körös megyei csapatok vezetőjeként (1117).
• Tahy János köpcsényi juttatása: Varga szerint Medvevárat ígérték neki (1126), Jászay szerint Rokonok (Rakovac) várát zálogba a lovasság zsoldja erejéig (200); a két adat nem zárja ki egymást, de nem is egyezik. Tahy csurgói levelét Varga nov. 26-ra (1125), Jászay (a Báthory Istvánnak írt levelet) nov. 23-ra datálja (224. jegyzet); lehet, hogy két különböző levélről van szó.
• A köpcsényi szerződések ideje: Varga szerint Szapolyai koronázása (nov. 11.) után néhány nappal (1125); Jászay nem datálja őket pontosan, csak a novemberi eseményekhez és Batthyány dec. 21-i leveléhez köti (197).
• Szapolyai támogatóinak köre: Bessenyei (94) szerint az életben maradt arisztokraták nagy többsége, Kasza szerint (Fodor–Varga 2020, 172) az arisztokrácia egy része és a köznemesség zöme.
• Brodarics kancellári tisztsége: Kasza 2007 (10–11) szerint Ferdinánd leváltotta és Szalaházyt nevezte ki, Pálffy 2011 (5–6) szerint ez forrásokkal nem igazolható; Oborni 2011 (22) szerint „feltehetően, de nem bizonyosan” már 1526 végén megtörténhetett, de a mellőzöttség érzése ennek hiányában is magyarázható.
• A főpapi kar létszáma 1526-ban: Botlik 15 (Botlik 2017, 9), Betts 16 (Betts 1990, 209), B. Szabó János és C. Tóth Norbert 19 főpap (A mohácsi csata 2025, 96). Betts a számolás alapját nem részletezi. Az elesettek száma Botliknál és Bettsnél egyaránt hét; Bak (Bak 1998, 726) összefoglalóan csaknem valamennyi főpap haláláról ír.
• A főurak mohácsi jelenléte: Botlik szerint a főurak kevesebb mint fele jelent meg Mohácsnál; B. Szabó János és C. Tóth Norbert szerint a 19 főpapból 14, a 15 méltóságviselő báróból 10 ott volt (A mohácsi csata 2025, 96).
• Báthory István és Szapolyai viszonya: a régebbi, Fógel-féle kép ellenségeskedést feltételez, Neumann Tibor (Fodor–Varga 2020, 40–41) együttműködést mutat ki.
• Ferdinánd megválasztásának napja: Pálffy (3) december 16-át, Botlik és Kubinyi december 17-ét adja meg.